Újabb 1 hónap telt el az előző bejegyzésem óta....

Az igazság az, hogy amióta hazajöttünk, s kicsit ha nem is teljesen, de egyenesben vagyunk, legalábbis a mai helyzetünket tekintve ahhoz képest, mi volt mielőtt kimentünk volna Malajziába van némi időm sok mindent újra gondolni, áttekinteni a múltammal és a jövőmmel kapcsolatban... rengeteg dolog van, ami néha nekem is nagyon furcsa. Itt vagyok 40 évesen, családdal magam mellett, próbálok fenn maradni az életben, próbálom viszonylag boldogan leélni az életemet, s boldoggá tenni szeretteim életét, de sajnos elég nehéz.... Sokszor a saját életemmel sem tudok mihez kezdeni, pedig mindig vannak terveim ezzel kapcsolatban. Most hogy az életem egy olyan szakaszán vagyok túl, hogy megjárhattam Malajziát, a trópust, valamint az előtte levő időszakot, s most itt vagyok, visszagondolva megint ugyanoda jutok gondolataimban, hogy sosem onnan kapok kapunk segítséget, ahonnan az ember reméli vagy várja. A kinti életünk igazán most kezd bennem lecsengeni, ami nagyon kettős érzésekkel teli. Egy részről ott vannak a malájok, akik közül nem sok mindenkire gondolok vissza szeretettel, ha egyáltalán ők eszembe jutnak, azonban az indiai és kínai ismerőseimmel kapcsolatban rendesen azt érzem, hogy hiányoznak. Ez több okból is nagyon furi.... egy részről mert mi a malájokhoz mentünk, ők voltak akikre számíthattunk, ők adtak első sorban munkát, lakást stb. Azonban rá kellett hamar jönnünk, hogy tőlük ezen kívül semmit nem kapunk, ami azért egy idegen országban elég kevés. Azonban minden segítséget megadtak a kínaiak és indiaiak, amit lehetett. Malájoknak dolgoztam, nem keveset, de sem megbecsülést, sem pénzt nem kaptam tőlük. Ezek után másod állásban egy kínai srác zeneiskolájában dob kurzust vezettem, aki nem csak hogy megfizette a"munkámat", de mindenki meg is becsülte. Ez hiányzik a legjobban kintről, valamint a meleg, a tengerpart, a pálmafák stb. Annyira azért nem vágyok vissza persze. Azért lehetőséget még mindig inkább külföldben látok, ismerőseim angliában vannak kint, lehet én is megpróbálnám. Csak meghatározott időre mennék, s kimondottan a munka és pénz miatt. Valószínű, hogy kimegyek festőnek. Állítólag nagyon jól fizetnek kint szakmunkára. Most mindjárt meg kell jegyeznem, hogy az itthoni jelenlegi munkámmal nagyon meg vagyok elégedve, anyagilag nem rossz, a főnököm hihetetlen rendes, a kollégákkal nagyon jó együtt dolgozni. Azonban még ez a fizetésem is kevés, sőt egyre kevesebb a megélhetéshez, így muszáj lesz lépnem valamit. Azonban mielőtt ezt meglépném, mindenképpen az angol tudásomat fel kell fejlesztenem, mert ezzel a tudással nem is indulnék el ki. Most ez a legközelebbi tervem, hogy megpróbálnám ezt is. Nagy fiammal csináljuk közben a zenekart is, ami elég jól alakul, nagyon ügyes a gyermek! A barátommal is jól kijönnek, így nincs gond vagy fennakadás. 

S ha már a barátaimról esett szó, el kell mondjam, hogy mélyen átgondolva és értékelve a kapcsolataimat, arra a következtetésre jutottam, hogy sok ismerősöm és barátnak mondott emberek között rengeteg az "ál" barát. Nem azért mert nem segítenek nekem, hanem mert senkinek nem segítenek....  Nem tudom hová jut a világ ilyen értelemben, amikor az emberi kapcsolatok már alig számítanak sokaknak. Én egy kapcsolatba beleadok lehetőségeimhez mértan mindent, azonban sokszor veszem észre, hogy a kapcsolatunk nagyon egy oldalú. Ez mostanában sokszor elkeserít. 

Az életem során sok pofon ért, sok esetben fal volt az akadály. Sokszor megállásra kényszerítettek ezek a falak, sokat le kellett döntenem ahhoz, hogy túl tudjak lépni bizonyos dolgokon. Azonban egyre nehezebb....

Természetesen fent leírt "sirámaimmal" nem vagyok egyedül tudom, sokan vannak ugyanígy. Belőlem csak kifakadt most hirtelen. 

Amit most tisztán látok az az, hogy nem akarok semmilyen közösséghez vagy csoporthoz tartozni. Elegem van ezekből. Eddig azt gondoltam, hogy szükségem van ezekre a helyzetekre, de be kell látnom, hogy nem sok szükségem van ezekre. A közös lónak túrós a háta minden szempontból igaz, legyen az akár vallási közösség, akár bármi más csoport vagy közösség. A felszín alatt megy a piszkálódás, a hátba szúrás... Egyéniben fogok mostantól közreműködni. Az ember társas lény ez nem vitás, a barátaimat nagyon tisztelem és szeretem is, s rajtuk kívül nincs is másra szükségem, itt a családom, a régi barátaim, a kollégáim, akik jobbára mára már a barátaim, s ez elég is. Természetesen új barátságok útját nem vágom el, de a közösségektől kiver a víz.... :)

Imádom a gyerekeimet!!!  :)