Lehet az eddigi bejegyzéseimből ki sem derült, de ígértek nekünk a kiutazásunkkor bútorokat, amikre mostanáig vártunk. A lakásunk tök üres volt mikor beköltöztünk, kaptunk némi pénzt, hogy amennyire lehet tegyük lakhatóvá.... Na hát abból a konyhát tudtuk úgy ahogy felszerelni, hogy legalább főzni tudjunk. Bútorra nem futotta belőle. Mondták nem gond, mert a cég ad bútorokat. Na a cégtől 8 hónapon át vártuk, amikor 6 hónap után megkérdeztem, hogy mégis mikor? Akkor azt mondták, várni kell, nem történik semmi azonnal.... Hát ha éppen akkor elkapom a fonalat, még jót röhögni is tudtam volna, de így.... Nem voltam abban a hangulatomban. Na a lényeg, mostanra sikerült annyit intéznem, hogy kaptunk egy igen kevés pénzt, hogy vegyünk használt bútort magunknak. Itt a használt szó, az agyonhasznált magyar szó jelentésével megegyező kifejezés. Így azt mindjárt nem is akartunk, mikor megláttuk. Újságban láttuk, egy bútor üzletben leértékelés van. Rászaladtunk, megvettük.... Nem valami szuper, azonban olcsó.... No meg ÚJ, ami nem elhanyagolható. Meghozták a bútort péntek este 9 órakor. Tegnap nekiláttam a kislánynak szánt iskolaasztalt és szekrényt ami egyben van összeszerelni. Volt vele bajom, de összeraktam. Szerintem jól sikerült, majd kiderül, ha még néhány hónap múlva is állni fog, akkor biztos jó lett. A munkám a cégnél egyre több, a fizetésem nem növekszik semmit. 1 biztos, hogy éhezni nem éhezünk, mint otthon, itt azonban van ezer más gond is.... Vízumunk például továbbra sincs, a gyerekekét állítólag intézik, amiben nem bízok egyáltalán, mert szó nem esik róla. A jövőhéten utánajárunk, megkérdezzük legalábbis az illetékes elvtársat, mi a menet???
A napokban az indiaiaknak volt valami igen szép vallási vagy etnikai ünnepük, ami jól sikerült itt az utcában is. Hajnal 5:45 kor olyan puskaropogásra ugrottam fel álmomból, azt sem tudtam hol vagyok, - jó katona létemre, mivel megtanítottak rá - megerősítettem a bejárat védelmét, éppen csak a motoros bukósisakomat nem húztam a fejemre várva a bevetést, ami azt gondoltam hamarosan indul. Ez a jelenet azért volt furcsa látvány, ha látta volna bárki is kivülről, mert a többiek közben aludtak, a feleségem csak felnézett a vége felé, s megkérdezte mi volt ez? A gyerekek szinte észre sem vették, a kislány fentről csöndben lejött, kérdezte mi van? Egyedül bennem buzgott a hazafiság, védve a család és a magyar bázis védelmét. Már a magyar zászló megvarrása és kitűzése lobogott a szemem előtt: " mihamarabb kitűzni ". Flattly -t megszégyenítő módon jártam ír táncot a nappali közepén, nehogy lábon lőjenek.... Majd ezek után bár csak magamban ( eleinte ) elszídtam az összes felmenőjét, rokonát stb. Igazi háborús övezetté nyílvánítottam a házunkat. Amikor a puskaropogás megszünt, halált megvető bátorsággal ugrottam ki a kapuhoz, megnézve ahogy az ellenség megadja magát meglátva engem, s az arcomra írt bosszút, haragot stb. De az utca üres volt, egyedül én ugráltam a kapunknál, az egész utcában csak én voltam teljes készenlétben. A kapuban kisgyatyában ugráltam, ami nem lehetett egy felemelő látvány. Még jó hogy a szomszéd gyerekek sem jöttek ki. Szóval így telnek a napok és éjszakák itt nálunk.....
Most per pillanat nem is tudom eldönteni, mi lenne a legjobb. Ha mégis haza kellene mennünk, hát azt sem bánnám, bár nem ezért jöttünk ki... Próbálunk túlélni mindent. Még a fent említett támadások sem tántoríthatnak el bennünket az itt léttől. Csak egyetlen dolog, mégpedig a kiutasítás, ami lehet hamarosan meglesz, ha nem intéződik a vízumunk...
Tegnap felvételi vizsga volt az iskolánkban, ami azt jelenti, jöttek kb. 200 -n jelentkezők. Amit nem tudok, hova fognak ennyi gyereket tenni, mert a jelenlegi iskolánk kapacitását kb. ötszörösen meghaladja a januári iskolakezdés. A szállásokról nem is beszélve, mert az hogy lesz?? A malájok roppant könnyelműek minden szempontból. Szervezőkészségük nem áll a helyzet magaslatán. De ezt lehet hogy már említettem korábban. Szerveztek például vasárnapra gyárlátogatást, holott zárva volt a gyár vasárnap..... hát így....
Hamarosan újra írok...
