Azt szeretném kérni tőletek, hogy aki ide téved a blogomra, mondjuk el is olvassa, tegyük fel tetszik neki, hogy ő valamilyen formában jelezze ezt felém, mert egyébként nem tudom hányan követik az írásaimat. Ez csak a kíváncsiság része a részemről! :) Az is jó ha csak egy bármilyen írásjelet tesz a hozzászólás cimkéhez! Érdekelne nagyon, hogy mégis hányan olvasnak szívesen.... Ha pedig esetleg leírná azt is hogyan találta meg blogomat, azt külön megköszönném....

A másik fontos kérés, ha esetleg olyan valaki olvassa blogomat, aki már megjárta Skóciát, ha módja van rá, ossza meg legyen szíves tapasztalatait velem, mivel én még sosem jártam ott, így nem tudom mire készüljek pontosan. Körvonalakban meg van a helyzet, de azért más lenne olyan ember szájából hallani a személyes tapasztalatait, aki már megjárta vagy esetleg kint él most is.

Lélekben erősen készítem magam az újabb megmérettetésre, szoktatom magam a gondolathoz, hogy családomtól most hosszabb időre leszek kénytelen távol maradni. Ami a mai világ óriási vívmánya, az az internet, mivel így azért nem olyan nagy a távolság, mint egyébként, legalább is szűkíti a teret mindenképpen. Az utazás, ami autóval fog történni valószínűleg, az egy 22 órás menet lesz. Ami nem kevés. Közben tervezzük a családom utánam utazását is, ami semmiképpen nem autóval, hanem repülővel fog történni, mivel a 4 éves kisfiammal 22 órát zötyögni képtelenség... Repülővel kb. 3 óra alatt megtehető a táv.

Idő közben Edinburgh -i állami általános iskolával is felvettem a kapcsolatot egyetlen érdeklődő e-mail formájában, ahol is rákérdeztem a beiratkozás illetve a tandíj mikéntjére. Hamar jött is a válasz, hogy az állami iskola nekünk is ingyenes, a dokumentumokkal kapcsolatban pedig a kiutazásunk után, a helyi legközelebb álló iskolát kell majd megkeresnünk, ahová a 10 éves kislányunkat íratjuk be.

Igazából amitől kicsit tartok, de azért nem vagyok kétségbe esve az az, hogy most kint ugyan lesz biztosan némi segítségem a nyelvvel kapcsolatban, de mégsem ugyanaz, mint Malajziában a nagy fiam, aki perfekt angol nyelvvel rendelkezik. Mondjuk igazából egy részről örülök is neki, hogy nekem kell egyedül sok mindent megoldani, mivel így rá leszek kényszerülve a nyelv használatára, ami végül is a javamat szolgálja. Ugyanis szeretném tényleg tökéletesre megtanulni az angol nyelvet.

Az internet segítségével utána néztem sok dolognak, amik főleg árakkal kapcsolatosak, mint hogy nagy vonalakban mibe kerül egy - két dolog. Ami igazán drága kint, az az alkohol, ami az én esetemben maximum néhány sört jelent havonta, valamint a cigaretta az, ami nagyon drága. 1 üveg sör kb. 1.000,- , a cigaretta pedig 1 doboz 3.500,- átszámolva. Azonban megnéztem a hangszereket is, amik nagyon olcsók az itthoni árakhoz képest. Ha minden jól megy, ahhoz hogy mondjuk beszerezzek egy dobszerkót, nem kell több ezer fontot keresni. Természetesen nem ez a legfontosabb dolog, de ez is egy szempont. A zenéléssel kapcsolatban is körülnéztem, hogy mik a lehetőségek, na az is rengeteg van. Úgyhogy ilyen szempontból csak a szabadidő a lényeg, hogy mennyi lesz.

Ha kijutok, szeretném felfedezni akár egész Skóciát, persze a családdal együtt. Bízok benne hogy lesz lehetőségünk ilyenekre is.

De kicsit mindig előre szaladok, mivel még itthon vagyok én is, nem csak a család. Onnantól lesz érdekes, amikor is Skóciából írom majd a blog bejegyzésemet... Teszek majd fel fotókat is ide és videókat... Ezt megtehetem a facebook -on is, de azon még gondolkodok, hogy azt is használjam -e erre a célra vagy csak a blogot. Igazán ennek most nagyon örülök, hogy ennyire szuper lett ez a blog dolog, mivel sokkal színesebb önmagában is, valamint én a saját oldalamat is színesíthetem....

Egy szó mint száz, készülök minden formában...........

Nagyon rég írtam már bejegyzést ide... Pedig elég sok minden történt azóta, hogy jelentkeztem...

Többek közt nem sikerült a zeneiskolát elindítanom... A munkahelyemen kiderültek dolgok, valamint olyan fokú gányolást kért a főnök tőlünk, hogy számomra az már vállalhatatlan volt, valamint teljesen elment az esze, így aztán új vizekre evezek....

Új blogom arról szól, hogy idén áprilisban Edinburgh -ba utazok egyenlőre egyedül, a családom a későbbiekben csatlakozik hozzám ( remélhetőleg )... Erről írok új Blogomban, ami tulajdonképpen akár azt a címet is kaphatja, hogy Malajziából Skóciába.......

 Újabb őrült ötletem támadt, mégpedig egy zeneiskola létrehozása, ahol mindenféle hangszer oktatása lesz, de első körben csak dob. Majd gitár és basszus gitár, legalábbis ez a terv. Aztán majd meglátjuk. A háttér munka már elég jól áll, van weblap címe : www.zsolt-szab.ws

Valamint van facebook oldala : Mirabilis Hungary néven, valamint egy rajongói oldal a face -n : Mirabilis Music Hungary névvel.

Elindultak a hírdetések a dob oktatással kapcsolatban, közben keresem a megfelelő helyet, ahol elindulhat az oktatás.

Így most ebbe ölöm a bánatom....  :) 

 A mindenit hogy elrepült ez a 2 hónap! Annyiszor eszembe volt pedig, hogy jelentkezek itt is, de sajnos teljesen másfelé járt az agyam. Különböző terveim vannak a jövőre tekintve. Még mindig annál a cégnél dolgozok, ahol szeptemberben kezdtem, a főnököm ugyanolyan rendes! Ezt nem azért írom, mert ő is olvassa. Komolyan mondom, hogy ezzel kicsit úgy érzem, hogy megfogtam az Isten lábát. ( csak le ne rúgjon róla ) Nagyon nincs bajom a munkahellyel, azonban a munka nem könnyű, de nem válogathatok. Sajnos.... Na de ami késik az jön. Mostanában nagyon sokszor eszembe jut Malajzia. Ha minden jól megy, ma csinálok egy honlapot, ahol megpróbálom bemutatni Malajziát, ahogyan én láttam. Minél távolabb kerülök tőle, annál inkább csak a szép emlékek jutnak eszembe. Ez másnál is így működik? Nem tudom.... Ha most megkérdezi tőlem bárki, akkor azt kell mondjam, hiányzik nagyon Malajzia és az ottani barátaim, barátaink. Valamelyik nap a munkából hazafelé jövet, az Őrs Vezér téren elsétálva a különböző árus előtt, nagyon szép élmény volt, kicsit visszaidézve Malájt, még akkor is ha nem volt annyira meleg, mint ott. Azonban a hangulata átjött. Szinte hihetetlen még ma is, hogy ott éltünk, sőt megélhettük, átélhettük. Ez örök emlék marad számomra legalábbis biztos. Azonban Magyarországot is legalább olyan szépnek látom, sőt talán szebbenek, mint mielőtt kimentünk volna.

Ami elkeserít itthon, az az, hogy most hogy van munkám, s elmondhatom, mióta visszajöttünk, azóta sokkal jobbak a körülményeink mint előtte, természetesen most sem dúskálunk, de nem éhezünk. Nagyon szeretnék segíteni azokon a családokon, gyerekeken, akik rászorulnak. Rengeteg család él hasonló vagy még reosszabb helyzetben, mint mi éltünk az utazás előtt. Minket nem mutattak a tv -ben, pedig odafértünk volna. Ezért most úgy döntöttem, valamit megpróbálok kitalálni ezeknek a családoknak a megsegítésére, ami erőmből kitelik. Hogyan nem tudom, de nagyon szeretnék csinálni valamit... Ha valaki olvassa ezt az oldalt, s ötlete van ezzel kapcsolatban, akkor nagyon szívesen veszem ha hozzászólásban adna tippet. Amikre én gondoltam például : Mivel egyetlen igazán olyan dolog van amiben segíteni tudok, az a zene azon belül a dobolás. Szívesen tanítanék ingyen és bérmentve gyerekeket dobolni, akiknek a szülei nem tudják kifizetni a magántanárokat, pedig gyermekük nagyon szeretne zenét tanulni. Ez nyílván elég korlátozott szám lehetne, mivel azok a gyerekek nem is álmodhatnak erről, hogy zenét tanuljanak magántanárnál. Ezt nagyon szívesen csinálnám. Aztán elkezdtem utána nézni annak, hogyan lehet alapítványt létrehozni, ami nem egy bonyolult dolog, azonban alapítvány rengeteg működik. Az más kérdés, melyik tisztességes és mennyire... Szóval ez kicsit nagyobb falat, de megvalósítható. Az is egy lehetőség, hogy egy alapítványnak felajánlani valamiféle segítséget, de abban sdajnos nem bízok, hogy oda kerül a felajánlott dolgom, ahol valóban szükség van rá. Ezért kérném azok segítségét, akik tudnak megbízható alapítványról, segítsenek megtalálni azt. A vöröskereszt mondjuk talán egy jó kiinduló pont lehet, de ha van másik is, aki hasonló, akkor ajánláják figyelmembe nyugodtan. Aztán amiben még gondolkodni tudok, az egy segély koncert megszervezése akár, ahová megtudnék hívni néhány olyan zenekart, amikben játszottam, ezek különböző stílusúak, ma is működnek. Valamint természetesen saját zenekarommal is fellépnék ezen. Ennek bevételét, ami nekünk nem lene sok, azonban ha ezzel is tudnék segíteni a családoknak, az rengeteg lenne. Szóval most főleg ezen kattog az agyam, hogyan tudnék segíteni, ha már én kijutottam a kétyuból, ha nem is teljesen, de végre én is tudok segíteni. 

Szóval ha bárkinek ötlete van, vagy akár ő is segítene családokon és olvassa ezt a blogot, kérem jelentkezzen, s próbáljunk összefogni ennek érdekében.

Köszönettel veszek minden ötletet.

Most hirtelen ennyi, de megígérem kicsit sűrűbben jelentkezek. Vannak még terveim, azt a következő bejegyzésben leírnám. ( lehet még ma megteszem )  :)

 A napokban néhány dolog kattog az agyamban. Hirtelen egyszerre több mindent szeretnék csinálni, s persze jól csinálni. Eldöntöttem, hogy jövőre mindenképpen kimegyek Angliába ( azaz nagyon szeretnék kijutni ) dolgozni. Ahhoz azonban szükségem van egy igen jó angol nyelv tudáshoz, amin rengeteget kell csiszolni. A kellő segítségem meg van nagy fiam személyében, aki nagyon jól beszél angolul, valamint a neten is találtam már egy nyelv iskolát, akik e-mailben is küldenek anyagot. Azt jelenti hogy e-mailben egy 12 órás ingyenes angol nyelv leckét adnak. Az oldalukon megcsináltam a felmérő tesztjüket, hogy kiderüljön, milyen angol nyelvtudással rendelkezem, ami egy részt jó nekem, másrészt nekik, hogy milyen szintű feladatokat küldjenek, az én részemről pedig, hogy kapjak egy szakmai visszajelzést arról, mennyire vagyok képben a nyelvvel. Azt kell mondjam, a magam részéről abszolút pozitív csalódás volt, mikor is kitöltöttem a legegyszerűbb tesztet, majd elküldtem kiértékelésre. Visszajött a válasz, töltsem ki a következő szintűt is, mert ez nagyon rendben volt. Én erre nem is számítottam. Nagyon örültem neki. Pedig nem éreztem könnyűnek. Most várom a következő kiértékelésüket. Ezt a nyelviskolát a youtube -n találtam, teljesen véletlenül. Nagyon tetszett az első videó amit megnéztem. Az igeidőkről szólt, azok közül is csak az egyik egyenlőre, amit nagyon értelmesen el is magyaráztak. Végre ha nem is minden, de mindenképpen sok minden a helyére került az angollal kapcsolatban. Nagyon régóta hajt a nyelv tudásának megszerzése, de egyre fontosabbnak érzem úgy a saját életemben, mint általában az életben. Ezért estem neki néhány napja, talán 2 hete elég intenzíven ennek a kérdésnek. Azt sem gondoltam volna sosem, hogy közel ( nagyon közel ) 40 évesen ülök le tanulni, amit az iskolában fiatalon, gyerek fejjel nem tettem meg, sőt nem is nagyon érdekelt. Úgy voltam közepes tanuló, hogy egy perc nem sok, annyit nem tanultam a suliban, amire természetesen nem hogy nem vagyok büszke, hanem most felnőtt fejjel érzem azt a rengeteg elvesztegetett időt, amit nem tanulással töltöttem. Most nem kellene 10 órát létráznom.... Azt az időt természetesen nem fogom tudni bepótolni, meg nem is áll szándékomban. Azonban talán ezzel a nyelv tanulással, főleg ha sikerül felfejlesztenem minél magasabb szintre, kicsit kompenzálónak érzem, még ha nem is az. Szóval most ez nagyon foglalkoztat, főleg az rúgott nagyot rajtam előre, hogy tanártól kaptam visszajelzést, nem vagyok teljesen hülye a dologhoz. Nagyon szeretem az angol nyelvet nagyon régóta, de eddig nem éreztem affinitást iránta, meg eleinte azt gondoltam magamról, nincs ezzel gond, tudok én angolul! Malájba kiderült mennyire tudok....  rendesen szégyelltem magam.... Ha valóban összejön az Angol út, oda nem szeretnék tudatlanul kimenni. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy itthon beszélni és érteni az angolt, nem ugyanaz, mint kint Angliában érteni és beszélni. de azért csak könnyebb úgy szót érteni, hogy csak szokni kell az akcentust. Az általam talált és kipróbált nyelviskolát másoknak is tudom ajánlani!

A nyelviskola készített egy felmérést az utca emberével itthon, hogy kik és mennyire beszélnek angolul ma az országban? A végeredmény nem gyászos, de elkeserítő.... A fiatalok nagy része beszél, sőt jól beszél angolul, ami azt jelenti korban, hogy a 25 éves korig terjedő megkérdezett fiatalok nagy része igen jól beszél angolul, azonban a megkérdezettek nagy része nem az iskolában tanulta meg a nyelvet. Nyilván nagy szerepe van az iskolákban az angol nyelv oktatásnak, de az tény, hogy nem onnan jönnek ki sokuk a megszerzett beszélő képességgel....  A fiam erre a legnagyobb példa. Ő is a neten tanulta meg az angolt rendesen, ugyanakkor az iskola adott egy halvány alapot arra nézve, hogy sikerüljön neki....  :)  A 25 és 30 év közöttiek közt is akadt aki beszélt angolul, azonban 30 fölött szinte senki ( tisztelet a kivételnek )... na ebbe a sorba nem szeretnék beállni, inkább kilógnék onnan....  :))

A nyelviskola neve : Uptown nyelviskola.  A helyszín Érd, azonban a neten is sok minden fent van!!!  :))

A másik dolog pedig a zene....  Szívesen ülnék le minél többet gitározni, mivel a zeneírás is nagyon elkapott.... A zenén belül nagyon szeretnék minél többet gyakorolni úgy a dobokon, mint a gitáron, a gitáron zenét írni de főleg. Dobon pedig gyakorolni, valamint újra tanítani. Minél többet zenélni, minél többféle formációban kipróbálni magam és kiteljesedni amennyire lehetséges. 

Meg hát ugye itt van a könyv írás is, amit már elkezdtem megírni, azonban nem tudom mikorra fogom befejezni. Talán jövőre valamikor. Aztán lehet hirtelen felindulásból neki ülök, és egy pár nap alatt befejezem azt is. Azonban nem szeretném elkapkodni sem! 

Egyszóval most sok minden rám szakadt, amiket szeretnék! Persze mind ezt úgy szeretném, hogy a családom ne szenvedjen hiányt semmiben.... Így azt hiszem mindent csak módjával tudok csinálni, valamint mindenképpen fontossági sorrendet kell állítsak magamnak....

 Előző blogomban a közösségekről és az odatartozásról már írtam, s most ezt kifejteném kicsit bővebben......

Rettentő szomorú vagyok, azaz elszomorít az a tény, hogy én muszlimnak vallom, azaz vallottam magam, egészen addig, míg megjártuk Malajziát egy muszlim országot, ahol nem a muszlimoktól kaptunk segítséget, hanem mindenki mástól, akik közt voltak indiaiak, kínaiak, indonézek stb. Ott mindig azt hangoztatják, hogy a muszlim társadalom és közösség 1, azaz mindenki mindenkinek a testvére....  ez természetesen nagyon nem erről szólt ott kint, ráadásul csak szóban szép dolog ez, de tettekben semmi nem mutatott arra, hogy komolyan is gondolják. Amiket leírok velem történt dolgok, tapasztalatokról beszélek, nem másokkal történt meg, hanem velem, velünk. Hát....  most nem kellene itthon lennünk, ha a segítség nyújtásról szólna valóban a dolog erről muszlimok beszélnek, ugyanis kis híján kiutasítottak, mint azt még Malajziában írt blog bejegyzéseimből is kiderül. Erre hazajövünk, aminek persze a mai napig nagyon örülök, azonban beköltözik Shadi a Való Világ című műsorba, aki itthon köztudottan muszlim, bár ez ott bent nem derült ki, mivel még meg sem melegedett, de már ivott is, jól berúgott.... az anyja a fókusz című műsorban pedig el van ájulva a kisfiától, hogy hát ő milyen büszke rá, s hogy Shadi képviseli a magyar muszlimokat.... Na ettől kiborultam.... Engem ugyan nem képvisel az biztos! A másik legdurvább, amikor az egyik magyar muszlim vezető egy tv műsorban megint csak engem képviselve mond olyan vad dolgokat a vallással kapcsolatban, hogy a hátamon fel áll a szőr, akkor legszívesebben felugranék és ordítani tudnék!! Amikor másik magyar muszlim testvéremnek szólít, és olyan szemét módon viselkedik nem csak velem de a gyermekeimmel is, hogy az már vérlázító, akkor ezek után Tegnap az origón olvasom, hogy Szaud - Arábiában a nőket nem engedik továbbra sem autót vezetni, mert amelyik nő autót vezet, abból erkölcstelen lesz, s jobb híján fűvel - fával......  Atya ég!!! Aztán van itt ezer más gond is... Magyar muszlim lányok nem hordanak fejkendőt, ahogyan azt a Korán megköveteli minden nőtől. Van aki a nyári melegre való tekintettel nem hordja, van aki azért nem hordja, mert a Francia shária bíróság az ott élő nőkkel is levetette a kendőt, van aki azért nem öltözik fel rendesen, mert neki van egy öltözködési eleganciája, amiből nem akar lejjebb adni, van olyan, akinek a muszlim férje megtiltotta a kendő hordását.....   Atya Ég!!!!! Ezeknek a Koránról és a vallásról fogalmuk nincs!! Ami a legszörnyűbb, hogy magyarországi muszlim vezetők melléjük állnak, simogatják a hátukat, hogy semmi baj, s jól csinálod!! Ha felhívod a figyelmüket hogy ez talán nem helyes így, akkor még te érezd magad rosszul miatta, mert mertél szólni. Amikor rákérdezek arra, hogy hány magyar muszlim tud arab nyelven arab nyelvű Koránt olvasni, akkor kiderül, hogy a 70% -uk nem tud olvasni arabul...  Most természetesen alapokról beszélek, nem extra dolgokról.... Ami felháborító, amikor találkozok bárkivel aki laikus ebben a témában, akkor rákérdeznek ezekre a problémákra és nekem kell megmagyarázni ezt a sok baromságot....  Meguntam, ráadásul amiről beszélünk, annak egyetlen országban sincs kézzelfogható bizonyítéka, csak szavak, de nincsenek megtöltve tartalommal semmilyen szinten. Amikor több 100.000 muszlim pénteki imára aludni jár a mecsetbe, akkor miről beszélünk? Ezek után azt tudom mondani, nem szeretnék egy ilyen közösség tagja lenni...  Amikor egy magát erős közösségnek tartó ( egy az út és egy a cél ) csoportban ugyanúgy megy a rivalizálás, az egymást kihasználás, a szurkálódás, a hátba döfés, akkor megint csak miről beszélünk? Amikor nem a szemedbe mondanak dolgokat, hanem a hátad mögött, s úgy hallasz vissza sok mindent, ráadásul nem úgy ahogyan az elhangzott.... Ettől hamar kiborulok! Ráadásul ez Malajziában történik meg velem azaz velünk, s ezt az a magyar "muszlim" teszi meg velem, aki távolról egy segítőkész muszlimnak állítja be magát, s ő segít kijutni Malájba, amiért hálás vagyok, azonban a rengeteg beígért dologból nem hogy nem lett semmi, de még az ajtót is ránk veri szó szerint, a gyerekeim előtt ordít velem, velünk, majd ránk olvassa, hogy ő odajön, mi meg rátámadunk? Milyen muszlimok vagyunk mi??? 40 éves vagyok, 3 gyermekkel, 1995 -ben vettem fel a vallást, nem tartom magam szar embernek, igen nagyon nehéz helyzetben voltunk és vagyunk is, bár most talán kicsit könnyebben tudunk fent maradni mint előtt, mielőtt kimentünk, na nem azért mert hoztunk haza egy halom pénzt, hanem mert végre van egy olyan munkahelyem itthon, ahol megfizetik a munkámat...  Amikor kint Malajziában egy vallás oktató tanár lenyúlja a fél havi fizetésemet, és szemrebbenés nélkül azt mondja hogy oda adta, amikor kifestetnek velem egy nem kicsi éttermet, s azt mondják mikor a fizetésre kerül a sor, hogy ők azt már kifizették, akkor megáll bennem az ütő! Persze ezek csak cikkelyek a kint eltöltött időkről....  A lényeg, hogy ezek a muszlim testvérek voltak!! Na ezért nem kívánom a közösséget senkivel, csak azokkal a barátaimmal akiket én válogatok meg magamnak. Nincs sok barátom, azonban tartalommal megtöltött kapcsolatok ezek számomra és remélem az ő számukra is. Velük bármilyen bizalmas dologról tudok beszélni nyíltan, soha nem fordult elő, hogy bármivel is visszaéltek volna. Nem úgy a közösségekben, ahol megfordultam!!!!  Komoly őrület ez!! 

Na most jól kipanaszkodtam magam!! Muszáj volt hogy kijöjjön belőlem, mert megzakkanok.... Jól esett....   :)

 Újabb 1 hónap telt el az előző bejegyzésem óta....

Az igazság az, hogy amióta hazajöttünk, s kicsit ha nem is teljesen, de egyenesben vagyunk, legalábbis a mai helyzetünket tekintve ahhoz képest, mi volt mielőtt kimentünk volna Malajziába van némi időm sok mindent újra gondolni, áttekinteni a múltammal és a jövőmmel kapcsolatban... rengeteg dolog van, ami néha nekem is nagyon furcsa. Itt vagyok 40 évesen, családdal magam mellett, próbálok fenn maradni az életben, próbálom viszonylag boldogan leélni az életemet, s boldoggá tenni szeretteim életét, de sajnos elég nehéz.... Sokszor a saját életemmel sem tudok mihez kezdeni, pedig mindig vannak terveim ezzel kapcsolatban. Most hogy az életem egy olyan szakaszán vagyok túl, hogy megjárhattam Malajziát, a trópust, valamint az előtte levő időszakot, s most itt vagyok, visszagondolva megint ugyanoda jutok gondolataimban, hogy sosem onnan kapok kapunk segítséget, ahonnan az ember reméli vagy várja. A kinti életünk igazán most kezd bennem lecsengeni, ami nagyon kettős érzésekkel teli. Egy részről ott vannak a malájok, akik közül nem sok mindenkire gondolok vissza szeretettel, ha egyáltalán ők eszembe jutnak, azonban az indiai és kínai ismerőseimmel kapcsolatban rendesen azt érzem, hogy hiányoznak. Ez több okból is nagyon furi.... egy részről mert mi a malájokhoz mentünk, ők voltak akikre számíthattunk, ők adtak első sorban munkát, lakást stb. Azonban rá kellett hamar jönnünk, hogy tőlük ezen kívül semmit nem kapunk, ami azért egy idegen országban elég kevés. Azonban minden segítséget megadtak a kínaiak és indiaiak, amit lehetett. Malájoknak dolgoztam, nem keveset, de sem megbecsülést, sem pénzt nem kaptam tőlük. Ezek után másod állásban egy kínai srác zeneiskolájában dob kurzust vezettem, aki nem csak hogy megfizette a"munkámat", de mindenki meg is becsülte. Ez hiányzik a legjobban kintről, valamint a meleg, a tengerpart, a pálmafák stb. Annyira azért nem vágyok vissza persze. Azért lehetőséget még mindig inkább külföldben látok, ismerőseim angliában vannak kint, lehet én is megpróbálnám. Csak meghatározott időre mennék, s kimondottan a munka és pénz miatt. Valószínű, hogy kimegyek festőnek. Állítólag nagyon jól fizetnek kint szakmunkára. Most mindjárt meg kell jegyeznem, hogy az itthoni jelenlegi munkámmal nagyon meg vagyok elégedve, anyagilag nem rossz, a főnököm hihetetlen rendes, a kollégákkal nagyon jó együtt dolgozni. Azonban még ez a fizetésem is kevés, sőt egyre kevesebb a megélhetéshez, így muszáj lesz lépnem valamit. Azonban mielőtt ezt meglépném, mindenképpen az angol tudásomat fel kell fejlesztenem, mert ezzel a tudással nem is indulnék el ki. Most ez a legközelebbi tervem, hogy megpróbálnám ezt is. Nagy fiammal csináljuk közben a zenekart is, ami elég jól alakul, nagyon ügyes a gyermek! A barátommal is jól kijönnek, így nincs gond vagy fennakadás. 

S ha már a barátaimról esett szó, el kell mondjam, hogy mélyen átgondolva és értékelve a kapcsolataimat, arra a következtetésre jutottam, hogy sok ismerősöm és barátnak mondott emberek között rengeteg az "ál" barát. Nem azért mert nem segítenek nekem, hanem mert senkinek nem segítenek....  Nem tudom hová jut a világ ilyen értelemben, amikor az emberi kapcsolatok már alig számítanak sokaknak. Én egy kapcsolatba beleadok lehetőségeimhez mértan mindent, azonban sokszor veszem észre, hogy a kapcsolatunk nagyon egy oldalú. Ez mostanában sokszor elkeserít. 

Az életem során sok pofon ért, sok esetben fal volt az akadály. Sokszor megállásra kényszerítettek ezek a falak, sokat le kellett döntenem ahhoz, hogy túl tudjak lépni bizonyos dolgokon. Azonban egyre nehezebb....

Természetesen fent leírt "sirámaimmal" nem vagyok egyedül tudom, sokan vannak ugyanígy. Belőlem csak kifakadt most hirtelen. 

Amit most tisztán látok az az, hogy nem akarok semmilyen közösséghez vagy csoporthoz tartozni. Elegem van ezekből. Eddig azt gondoltam, hogy szükségem van ezekre a helyzetekre, de be kell látnom, hogy nem sok szükségem van ezekre. A közös lónak túrós a háta minden szempontból igaz, legyen az akár vallási közösség, akár bármi más csoport vagy közösség. A felszín alatt megy a piszkálódás, a hátba szúrás... Egyéniben fogok mostantól közreműködni. Az ember társas lény ez nem vitás, a barátaimat nagyon tisztelem és szeretem is, s rajtuk kívül nincs is másra szükségem, itt a családom, a régi barátaim, a kollégáim, akik jobbára mára már a barátaim, s ez elég is. Természetesen új barátságok útját nem vágom el, de a közösségektől kiver a víz.... :)

Imádom a gyerekeimet!!!  :)

 A munkahelyem továbbra is nagyszerű, a főnököm folyamatosan rendes, egyre jobban beilleszkedek a csapatba. A lakás nagyszerű, bőven elférünk hála Istennek. Sok régi ismerősömmel találkozok mostanában, akikkel teljesen véletlenül jön össze a találka. Jó mindenkivel találkozni, s főleg itthon lenni. Az ország lassan készül a karácsonyra, amit mi ugyan mi nem tartunk vallásból kifolyólag, azért én szeretem a hangulatát. Főleg ha még hó is van.

Ma reggel felkeltem, anyum hívott, hogy elromlott a mosógépe, ami azért volt fájó pont, mert a mienk a beköltözéskor ( amit a tulaj hagyott ránk ) első mosás alkalmával romlott el. A konnektorból láng csapott ki, volt ott olyan tűzijáték, hogy csak na.Így nem volt sem nekünk, sem anyumnak gépe. Eddig ő hozzá járt át a feleségem mosni, azonban most ez a lehetőség is elment.... Így aztán ma reggel gyorsan néznem kellett egy használt gépet, amit a vaterán kerestem s találtam is. Megvettem, délután hívott is az ember, hogy a mai nap lenne neki a legalkalmasabb. Na akkor gyorsban autót kell szerezni, hogy eltudjam hozni. Anyummal beszéltem, azt mondta lehet hogy tudna valakit, de nem tudni azonnal ráér -e? Közben kislánynak el kellett szaladni táskát venni, mert az övét a nagy fiam elvitte az anyujához, mert nagy fiamén tönkre ment a zippzár. Na akkor átmentem a kis fiammal anyumhoz megnézni mi a történés. A konnektort szétszerelve igazán semmit nem találtam. Közben feleségem és a kis lány is átjött, majd elindultunk az Ázsia centerbe táska ügyben, útközben találkoztunk gyerekkori barátnőmmel, miközben telefonált az eladó... volt barátnőm a történet hallatán felajánlotta a segítségét, hogy neki van autója, így ne okozzon gondot a dolog, segítene szívesen. Így aztán a táska vásárlás után sietés haza, anyumat áthívtam a gyerekekre vigyázni, jött a lány, majd indulás a gépért. Ez egy Hajdu energomat automata mosógép, 15.000 forint volt. Elhoztuk, beüzemeltük... működik. Alapos takarítást igényelt. De már tip - top. Mára nem ezt terveztem, így alakult. Szép kerek napunk lett, pedig pihenni szerettem volna. Nem sikerült :) De nem baj. Holnap pedig kezdődik a munkahét elölről. De sebaj....  ( az élet nem egy légkondicionált buszkirándulás ).   :)  

 Régen írtam már sajnos, de elég elfoglalt voltam, mivel a család életét kellett kicsit rendbe szedjem. Találtam munkát, egy fővállalkozónál, amitől először nagyon féltem, mert sokszor megégettem már magamat vállalkozóknál való munkáim során. Hála Istennek nagyon korrekt és rendes, valamint nagyon tisztességesen fizet úgy anyagilag, mint időben. Nagyon szép a fizetésem, nagyon örülök a munkámnak. Így viszonylag hamar lett fix munkám, valamint találtunk albérletet is, most hétvégén költöztünk be, így most úgy néz ki, végre sínen vagyunk, ugyanakkor küzdök az államkincstárral, mert értetlen nő az ügyintéző, aki teljesen süket a munkályához, töketlenkedik, de már kezdem unni. Ebben semmi változás nincs.....  Ami megnyugtat, hogy legalább  a többi dologban rendben vagyunk. Nagy fiam is velünk költözött, így nem kellett újra elszakadnom tőle!! Így most végre mind a 3 gyermekemmel együtt élhetek!! ( nem könnyű )  De ez egy édes teher!!!!!!  :))  Most egy teljesen nyugis életet próbálunk élni, én dolgozok, reggel fél 6 kor indulok és este 7 re érek haza. Közben zenélgetek is, most vasárnap megyek majd egy most alakuló zenekarba dobolni, ahová a régi zenekaromnak a basszusgitárosa hívott. Ha bejön, akkor rágyúrunk, aztán kezdődik megint a koncertezés! Most kellene kicsit "lazítani", ami nagyon átvitt értelemben lazítás, de most egy nyugodt életet élhetnénk....  azonban mindig van valami, amitől ez nem egyszerű!!  Kezdem megszokni, hogy sosincs nyugi, sosem ülhetek le esténként nyugodtan, mert az nem az én életem..............   kezd azért kicsit elég lenni... Mindig mások szinezik az életemet, amit egyre nehezebben viselek. Kicsit még kitartok asszem.

 Sosem gondoltam volna, hogy kislányom abba az iskolába fog járni egyszer, ahová én is jártam. Tegnap feleségem beiratta a suliba ide Újpalotára. Tegnap délelőtt beíratta, délután évnyitóján voltunk, ma én siettem haza a festésből, ő pedig elment szülői értekezletre. 1.5 hónappal ez előtt még Malajziában küzdöttem a vízummal, dolgoztam, éltünk, most pedig én dolgozok, kis lány iskolába jár. Annyira jó érzés ez a fajta megkönnyebbülés amit érzek, hogy végre a kislány igazi iskolába jár, igazi tantárgyakat tanul. A kinti oktatás az valami szörnyű volt, ráadásul az iskola is. S most végre tanul!!  

Teljesen hihetetlen ahogy alakulnak a dolgaink. Elkezdtünk berendezkedni itthonra. Eddig jó.....   Bízok benne, hogy alakulni fognak a lehető legjobban a dolgaink. 

Nagy fiam kint maradt Malájban, jól van. Nagyon hiányzik....... ! Novemberben jön haza remélhetőleg.

 Percről - percre alakulnak és változnak a dolgaink...

Az igazság az, ha most visszamennénk, akkor biztos vagyok benne, hogy lenne olyan honvágyam, hogy belepistulnék...  A másik dolog az, hogy nem látunk és nem tudunk biztosítékot szerezni a cégtől a vízumunkkal kapcsolatban, hogy meg lesz biztos. Az országba való belépésünk is két esélyes. Úgyhogy úgy döntöttünk maradunk itthon, s újra építjük az életünket. Most éppen munkát keresek, ha az meg van, akkor pedig albérletet, de kizárólag Pesten. A kint megismert magyar sráccal pedig próbálunk valami közös üzletbe fogni, aki nem az, aki segített kijutnunk Malajziába, hanem ezt a fiút kint ismertem meg. Ő egy nagyon rendes srác, rengeteg jó ötlete van. Van neki itthon egy cége, ami nem működik egyenlőre, azonban most megpróbáljuk elindítani. Aztán úgy néz ki a cégbe be tudok én is "szállni", s akkor már végre tudok hivatalosan is számlára dolgozni, ami eddig elég macerás volt.

Szóval most új lehetőségek tárháza van...  Ettől függetlenül holnaptól egy festő barátomnak megyek besegíteni egy elég nagy lakásba, mert glettelnem kell... Ez egy hetes munka csak. Hogy utána mi lesz, még nem tudom pontosan. A kint élő fiúval próbálunk a 2 ország között valamilyen kereskedelmi kapcsolatot keresni, s onnan ide behozni ezt - azt, majd innen kivinni ezt - azt. 

Kislányom, mikor megérkeztünk Magyarországra már ki is jelentette, hogy ő nem szeretne visszamenni Malajziába. Én ugyanezt gondoltam és éreztem magammal kapcsolatban. Feleségem sem erőltette a dolgot már akkor sem. Azóta eltelt 1 hónap, s teljesen világossá vált, hogy nem szeretnénk visszamenni. Senki nem kívánja....  

A környezetünkben már mindenki nagyon örül, s mi is velük örülünk....

Múlt héten voltam egy barátommal Romániában. Egész pontosan Kolozsváron voltunk....  Én csak kikísértem, mert neki volt a munkahelye által egy fuvarja oda ki, autóalkatrészeket vittünk. Az út nagyon szép volt, azonban nagyon hosszú....  Hajnal 2 -kor indultunk, délután 5 -re értünk haza. Az út csodálatos volt. Engem jobban lenyűgözött Erdély látványa, mint Malajzia. Jártam már Romániában 14 évvel ez előtt, s már akkor is nagyon tetszett és gyönyörű volt. A táj talán még szebb mint akkor, azonban a városok szinte sehová nem fejlődtek. Ott megállt az idő. Én semmilyen változást vagy fejlődést nem láttam, pedig a gazdaság nagyon elhúzott...  1 Román lei 64 forint.  1 Maláj ringgit 64 forint. Ez megdöbbentett azonban. Ugyanakkor ezt leszámítva az emberek kedvessége és a táj az gyönyörű. 

 Itthon vagyunk Magyarországon, azonban a nagy fiam kint maradt. Közösen úgy döntöttünk, hogy inkább vissza megyünk hozzá. Nagyban befolyásolt minket az itthoni árak egekbe szökkenése....

Szeptember 20 -ra van repülőjegyünk....  Jövőre megint jövünk látogatóba, majd pedig következő évben végleg. Megvárjuk nagy fiam érettségiét, s úgy haza végleg és együtt....Szóval úgy néz ki még egyszer nekifutunk a lehetetlennek, s megpróbálunk vízumot és kicsivel jobb életet teremteni odakint. Most feltöltődünk s indulás vissza.....

Folytatódik a kalandunk, lesz miről írjak még......

 Hát...  A helyzet az, hogy a huza - vona vége a kiutasítás lett az országból, így 2 óra alatt össze kellett csomagolnunk, majd repülőre ülnünk. Érdekes módon a cég mindezt 1 órán belül elintézte, azonban 1 év 3 hónap nem volt elég a vízumunk elkészüléséhez. Az elmúlt 2 hónapban szinte semmi mással nem foglalkoztam, mint a vízumunkat intéztem intéztük, de mi semmire nem jutottunk. Mire a cég neki állt intézni, ráadásul teljesen birka módon, addigra meg már késő lett....   Na ennyit a malájokról... Azonban elkezdtem könyvben megírni ezt az egész herce - hurcát, s megpróbálom intő példaként megírni azok számára, akik a külföldben látják a megoldást. Természetesen ez másként is elsülhetett volna, de a mi esetünkben nem ez történt. Ha meg nem is intő példa, akkor a buktatók elkerülése végett. Most érkeztünk haza kb. 3 órája, s kezdjük a nulláról építeni az életünket. Na ez sem lesz kis feladat, de nem adom fel. Ezt is próbálom majd blogomban átadni, hogy és ezek után ez hogy sikerül.... 

Mindent leszámítva, nagyon örülünk, hogy vége a rémálomnak, mert bár voltak szép és kellemes dolgok is, de eltörpülnek a hülyeségek és a rossz dolgok mellett..... Végre igazi magyar kajákat ehetünk, valamint mindenhol magyarul vásárolunk... Ettől szoktam el legjobban. Ami azt jelenti, hogy megérkezve üditőt vettem, s mikor az árus megkérdezte mit adhatok, azt sem tudtam hol vagyok, ráadásul milyen nyelven kell megszólalnom. 

Egyszóval örülünk is, ugyanakkor hazudnék ha azt mondanám, nem félek..........   ( remény hal meg utoljára.... )

Sajnos mara mar szamitogwpunk sincs, mert teljesen feladta a dolgot. 3 hete megadta magat, aztan nagy fiammal ugy dontottunk, hogy megnezzuk belul milyen egy laptop. Mutetnek indult, aztan boncolas lett a vege. Most egy netezoben ulve irom bejegyzesem. Megvan minden papirunk a vizumkerelemhez. Mar csak nemi penzre varunk, s indulunk intezni a dolgot. Nem tudni mikor, de megyunk. 29 -n jar le a mostani vizumunk, ami biztos, higy nem megyunk Thaifoldre megint. Ez ami jelen esetben biztosnak mondhato. Meg lesz a penz, s hajsza le Kuala Lumpurba, majd onnan Putrajayaba. Az ut innen 600 km. Kertem kocsit is az utra, remelem lesz az is. Ha nem, akkor berelnunk kell. Busszal 6-7 ora az ut oda, vonattal 14 ora. Gyerekekkel ilyen hosszu utat nem vallalunk be. Csak kocsival. Szoval van baj nem kicsi, de alakul. Azonban a malajokkal egyre nehezebb az elet..... 

Ezert mar vannak terveim, amikrol egyenlore nem beszelek....  :)

 Közben azért történt egy s más szomorú dolog is, mint az egyik kollégám lenyúlta fél havi fizetésem. Ez úgy történt, hogy mivel nem tudtunk csak a nagy fiam vízumára bankszámlát nyitni, erre lehetőségünk csak márciusban volt. Na de hogy kicsit visszább kanyarodjak, a történet érthetőségét tekintve, a cég tavaly decemberben bejelentete, hogy a fizetéseket 2 felé veszi, ami azt jelenti, a teljes fizetésem egyik felét hó elején fizetik ki, a második felét a hónap második felében. Na ez úgy sikerült, hogy az egyik felét a hónap 22. napján, a második felét a hónap 26. napján fizették ki. Hogy ez miért jó?? Erre senki nem tudott választ adni. A lényeg a lényeg, hogy 2 részletben jön a fizetés. Ezeket a pénzeket március előtt, az egyik az iskolában tanító vallás oktató tanár számlájára kaptam, amivel nem volt gond. Minden hónapban megjött a pénz, ő szólt, hogy számláján van, s kifizette rendesen. Majd eljött a március, nyitottunk egy bankszámlát a fiam vízumára, s odakértem a fizetésemet. A márciusi fizetésem meg is érkezett, azonban csak egy fél fizetés, a második fél nem jött meg. Próbáltam utánajárni miért nem jött meg a második rész a márciusból. Április várakozással telt, majd eljött a május. Na ekkor személyesen is elkezdtem utánajárni a dolognak, minek után kiderült, hogy februárban 3 fél fizetést utaltak. Ekkor megyek a tanárhoz, hogy van egy kis gondom, hiányzik egy fél fizetésem, amit elfelejtett kifizetni. Erre ő elmerengett kicsit, majd bemondta, hogy ő kifizette nekem azt. A gutaütés kerülgetett. Természetesen a pénzt nem kaptam meg, nem is fogom.....  De hogy ez egy vallási iskolában, egy tanárral hogyan fordulhat elő, azt nem tudom......

A lényeg a lényeg, sikerült befejeznem az étterrem konyha részének festését. Ez egy pénteki nap volt, nagyon sok volt. Majd este 9 -kor telefonál az egyik főnököm, hogy nincs -e kedvem tollasozni menni? Nagy fiammal elmentünk, Másfél órát még rohangáltam, aminek az lett az eredménye. hogy 2 napig menni alig tudtam. Izomláz volt az egész testemben. Na de ez is meg lett.

A motorunk kifogástalan állapotban tündököl, megy mint a sovány malac. Közben egy maláj kisfiúra is vigyázunk napközben. Egy idős a kis fiammal, ő is 2 éves. Annyira aranyosak, hogy nagyon. 

Szóval ezek történtek mostanában......

 Végül is múlthét péntekre sikerült az éterem főnök asszonyával egyeztetnem, hog bejussunk nagy fiammal festeni. Be is jutottunk, neki is láttunk. Azzal kezdtük, hogy le kellett mosnunk az egész menyezetet, mert vastagon állt a fekete korom, ami igen olajos is volt. Miközben én töröltem a menyezetet, Gergő takargata a cuccokat, pultokat, tűzhelyeket. Majd elszaladtunk festéket venni, s kezdődött a harc. Na igen ám, de nem tudom megállni, ne írjam le, hogy abban a konyhában mi volt. Nem tudom az otthoni konyhák állapota milyen a tisztaságot illetően, de ez szörnyű volt. Ugyanis az egér szartól kezdve a női borotváig volt ott minden, ami azért volt meglepő, mert csak férfiak dolgoznak a konyhán. Szóval nem volt egyszerű. Amíg én kentem a plafont, Gergő mosta fel a követ, hogy ne maradjon utánunk festék a földön. Reggel 8 -tól csináltuk délután fél 2 -ig, majd elszaladtunk pénteki imára, majd kajálni, s vissza. Fél 3 -ra vissza is értünk, azonban a nő eltűnt mint az arany óra. Küldtem neki sms -t, hogy mi már ot vagyunk. Semmi válasz. Majd 3 kor mozogni láttunk bent 4 srácot, kopogtunk, mire ők mutatták, hogy zárva az étterem, majd később jöjjünk vissza. Magyaráztam nekik, hogy én vagyok az ember, aki a festést csinálja. Nagynehezen beengedtek. Onnantól kezdve nem volt egyszerű a dolog, azonban még este fél 6 -ig dolgoztunk az ügyön, de a konyha részt nem tudtuk befejezni. Holnap megyünk vissza, aztán megpróbáljuk befejezni. Szóval a festés így áll most.

A motorunkkal 2 naponta szervízben vagyunk, mert folyik az olaj belőle, a srácok meg nem tudják vagy nem akarják megcsinálni rendesen. Már elég sok pénzünk benne van. A másik hogy a fizetésem olyannyira össze - vissza jön, hogy már én sem, na de ők sem értik hol tartunk. 

A hölggyel, ahová ma mennem kellett festeni, múlthéten egyeztettem időpontot személyesen, tegnapelőtt felhívott újabb egyeztetés miatt.... Ma reggel 8 órára odamentünk nagy fiammal, ott vártunk negyed 10 -ig, majd hazajöttünk, mivel nem tudtunk bejutni az étterembe, pedig állítólag ő reggel 8 kor kinyitja az éttermet. Felhívott 11 órakor, hogy ő teljesen elfelejtette, hogy mi ma megyünk festeni....  A hihetetlenség határát súrolják időnként a malájok....  Jövőhéten újra megpróbáljuk. Megadta a mobilszámát, majd felhívta a figyelmemet, mindenképpen hívjam fel, nehogy elfelejtse!!  :))  Nem hiszem el..........

Hol is kezdjem....

A másik magyar srácot levittem a Kuala Lumpuri reptérre, mert utaztak haza a családjával Magyarországra, mert útlevelek és egyéb papírok kellettek nekik. Úgy volt, múlt héten jönnek vissza, s ha megjöttek, intézzük a mi vízumunkat. Hát... nem jöttek. A kocsi amivel lementünk Kuala Lumpurba, úgy volt, hogy 2 hétig, amíg ők otthon vannak, nálunk marad, használjuk egészséggel. Hát nem maradt nálunk, mert a cég elvette. A motorunkat beadtam szervizbe, mert az indító motorja nem működött. "Megcsinálták", majd visszaadták. A gombbal való inditás továbbra sem működött, azonban az olaj folyt belőle. Kifizettem érte nem kevés pénzt. Majd néhány nap múlva visszavittem, mondván nagyon folyik az olaj. Egész délután ketten dolgoztak rajta, majd visszaadták, mondván : " Kész! ". Most már a gomb működik, azonban az olaj továbbra is folyik ( persze kevésbé mint előtte, de folyik ). Közben a laptopunk is megadta magát. Elvittük szervizbe, mondván majd ott adatveszteség nélkül kijavítják a hibát. Windows vista volt rajta, valamint rengeteg dolgunk, a fotókról nem is beszélve. A baja az volt, hogy bekapcsolás után kb. 1 órával elkezdett 20 percenként kikapcsolni. A végén már semmit nem akart csinálni, amit mi szerettünk volna. Mikor mentünk a gépért, láttuk, hogy a mi Vista -nk helyett Windows XP van a gépen. Erre 3 -szor kérdeztük meg az embert, hogy újra telepítette a gépet? Mind a 3 -szor kitérő választ tudott produkálni, de értelmes választ nem adott. Magyarul minden dolgunk, ami gépen volt, az eltünt. Bár nem kértük hogy rakja újra a gépet, de ő megtette. Guta majd megütött.... Így mostanában nem mondhatom hogy jól alakulnak a dolgaink.

Most a pontos idő, konkrétan hajnal 00:40 van, most értünk haza a nagy fiammal, mert elszaladtunk be a városba bankba megnézni, hogy megérkezett -e a fizetésem a számlánkra, de az nem volt rajta. Akkor ha már bent vagyunk, meg hát éjjel nem vagyunk feltünőek, mivel sötétben mindenki egyforma, jobban eltudunk vegyülni a forgalpomban, át a városon elindultunk egy nagy bevásárló központba natur joghurtért. Igen ám, de a város közepén a rendőrök olyan útlezárást csináltak, hogy minden autóst és motorost igazoltatni tudtak. Mi a motorunkkal előttük kb. 10 m -rel tudtunk a főútról lekanyarodni egy bank elé, mintha odamentünk volna. Mindez este 10 órakor történt. Majd motort hátrahagyva ódalogtunk el. A rendőrök konkrétan kb. 20 -n voltak. Azért volt fontos ez a manőver, mert hát köztudottan nincs motorra jogosítványom.... Ezért itt kérdezés nélkül börtön jár.... Éjfélig kellett várnunk, míg össze szedelőzködtek, s tovább álltak, aztán hátsó utakon jöttünk haza. Én már az út szélén dolgozó munkásoktól is bélcsavarodást kapok. Az is elég, ha szabadnapos rendőrt látok. Szóval kemény volt....

Holnap, azaz ma, reggel 8 -ra megyek nagy fiammal egy étterem konyháját kifesteni. Remélem sima ügy lesz....   ( már félek tőle )

Tegnap reggel kislányommal és nagy fiammal lemotoroztunk reggel a tengerre, ami úgy nézett ki, hogy 7:15 -kor indultunk, leértünk kb. 7:50 -re, ott 1 órácskát elbóklásztunk, megnéztünk egy tengerparti mecsetet, majd egy hajókikötőt, ami egy móló volt csupán, s ott is kis lélekvesztő halászhajók vesztegeltek a parton. Kimentünk a mólóra, találtunk még félig élő tengeri csillagokat, amitől a kislány rettenet mód félt. Miért, azt ő maga sem tudta megmondani.... :)  Aztán visszaindultunk, 9:30 -ra visszaértünk. Délután pedig kimentünk a családdal az itteni folyópartra horgászni, ami elég komolyra sikerült. Ugyanis kiérve a partra szembesültünk a ténnyel, hogy a móló ami viszonylag biztonságosnak mondható ( majom és varánusz támadás tekintetében ) már foglalt volt, ráadásul a fákon rengeteg majom volt, amiktől meg már mi is féltünk, mivel egyszer már megkergettek bennünket. Így aztán a horgászat úgy nézett ki, hogy teljes frászban, figyelve a körülöttünk bóklászó és ugráló majmokat kellett a botra is figyelni. Kb. 1 óra elteltével vettük észre, hogy a környéken sétáló és horgászó emberek közül csak mi paráztunk a majmoktól. Azt mondanom sem kell, hogy a kislányom a kint eltöltött kb. 2 órát végig sikította a majmok miatt. Már csak a varánusz hiányzott volna. Egyébként pedig szerintem a majmok jobban féltek mint mi, főleg mikor a kislány rákezdett a sikítozásra. Keltett nagy riadalmat. Malájokat ez annyira nem zavarta, engem annál inkább. Égtem mint a fáklya. Kapásunk volt, halat nem fogtunk. Azonban így is örültünk. A naplementét a parton töltöttük, a folyó nagyon szép volt akkor, nagyon szépen kisimult a vize, valamint hát..... nekem Dunai hangulata volt. Jó volt a vizet bámulni és visszagondolni Magyarországra, az otthoni horgászatokra, s egyebekre. Azonban időnként a majmok visszarántottak a jelenbe, ahogy ugráltak a fák ágain. Nagyon jó érzés volt azt a nyugalmat megélni, ami ott volt naplementekor. Az otthoni horgászattal szemben itt a majmok voltak azok, amik furcsa képet alkottak a miliőben, ami csak azért volt furcsa, mert otthon csak az állatkertben láttam őket rács mögött. Itt meg szabadon vannak, itt élnek, minden táska és szatyor érdekli őket. Egy szóval tényleg nagyon szép volt és jó, leszámítva a kislány sikítozását, valamint a majmoktól való parát. Igazából kicsit elnyomta a látvány, ami elénk tárult a fent említett negatívumokat. A legszebb az volt, mikor megjelent egy kínai ember a parton gumicsizmában hálóval a kezében, s kezdte bedobálni a hálóját, hogy rákot fog. A háló kb. 3X4 m -s volt, technikázott vele, hogy jól dobja, s nem is hibázott. Először csak bokáig állt a vízben, majd odébb ment tőlünk, s arra is bedobálta a hálóját, majd pedig kb. 15 perc múlva azt láttuk, hogy az emberünk nyakig áll a vízben, s úgy dobálja a hálót. Na ennyit arról, hogy a folyó tele van krokodillal....  Nem hiszem hogy bemerészkedett volna, ha ez valóban így lenne....  Nem sokat volt kint a kínai, de nem is fogott semmit. Majd hazajöttünk, ezek után indultunk ki az esti piacra, ami nem tudom melyik városrészben van minden szombaton. Vettem magamnak egy pénztárcát, meg papucsot szerettem volna, de az nem sikerült, mert nem is találtam megfelelőt fazonban, meg már pakoltak is össze az árusok, mivel elég későn értünk ki. Nagy fiammal voltunk ott. Vettem narancsot is. Aztán haza, s ma már reggel 7:21 van. Készülünk a kislányommal a suliba, elviszem, majd valami vagy cipőt, vagy papucsot vennem kellene mindenképpen, mert délután indulok Kuala Lumpurba a másik magyar sráccal, mert indulnak haza a családjával Magyarországra. Én hozom vissza a kocsit. A kérdés jogos lenne, ha most bárki feltenné, hogy ez nekem milyen érzés hogy most ők hazamennek, mennék -e én is? Kettősség van benne, hazudnék ha azt mondanám, semmiképpen nem mennék haza. Igazán nem tudom... Nagyon hiányoznak az otthon maradt barátok és rokonok, meg maga az ország, de valamiért ide is húz a szívem. Ami most a kezemben van, nem szeretném elengedni kis időre sem igazából. Félnék hogy nem lapom vissza, pedig ez nem igaz persze, mármint hogy nem kapnám vissza, de mégis. Nem érzem még annyira nagyon biztosnak a helyzetünket, pedig az. Az igazság az, hogy ebben a hónapban, egészen pontosan 7 -n lesz 1 éve, hogy kint vagyok Malajziában, de a mai napig elfog néha az az érzés, hogy ez talán nem is így van...  Még most is alig hiszem el, hogy itt vagyunk, gyerekek itt tanulnak.

Hú.................................... Kislányomnak is intéződik a tanulói vízum, így már be leszünk biztosítva mi is a kisfiúval és a feleségemmel. A mienkét is intézni tudjuk hamarosan, csak néhány papírra van szükségünk, hogy elindítsuk a kérelmet. Jó esélyekkel indulunk neki.. 

A motorunk a napokban megint egy hátsó defekt -tel megadta magát, majd azt elhárítva ma belefutottunk egy elsőfék bowden szakadásba bent a városban... ezt is túléltük. A szerencsénk az volt, hogy egy mellék úton történt, nem a főúton.

A maláj nyelvvel küzdök rendesen. De végül is nem annyira gáz. Bár sokszor csak nézek mint liba a napba, mikor kérdeznek. Az életünk pereg a maga tempójában, nagyon különleges dolgok nem történnek.

Bízunk a papírjainkban, s hogy megkapjuk a vízumot. Múlthéten megjártuk Thaiföldet megint, már nagyon utáljuk. Amikor indultunk ki Malajziába otthonról, akkor a mi jótevőnk azt mondta, 1 -szer de legfeljebb 2-szer kell kimennünk Thaiba a vízum miatt. Most voltunk 4 -szerre. Utáljuk is rendesen. A lényeg hogy túl vagyunk rajta, bár a mostani visszajövetelünk is gány volt, mert bár azt mondták, a nagy fiam vízuma lesz a biztosíték számunkra, s gond nélkül megkapjuk újra a 3 hónapos vízumot ( megjegyzem 4 -jére ). Ehhez képest visszafelé szó és szemrebbenés nélkül ütöttek be 7 napot az útlevelünkbe, valamint újra riportra kellett menni Alor Setar -ba, de már nem csak nekem, hanem az egész családnak a nagy fiamat kivéve, mert ő már rendben van itt kint papír ügyileg. Szóval aztán megjártam a másik magyar sráccal Alor Setar -t, ahol 4 -szer dobták vissza az útlevelünket különböző okokra hivatkozva, hogy nem olyan egyszerűen kaphatjuk meg a vízumot, de végül sikerrel jártunk. Mondanunk és ígérnünk kellett fűt - fát, mire aztán végül megkaptuk a 3 hónapot újra. Na most már eljött vastagon az idő, hogy végre a rendes papírunkat is intézzük.

Szóval nem unatkozunk.....

Hát.....  megjártam Penang -et a nagy fiammal. Az út a következőképpen zajlott : Reggel 6:20 -kor indultunk otthonról. Motorral bementünk reggel a városba ( Sungai Petani ). Onnan busszal elmentünk Butterworth -be, onnan komppal át mentünk a tengeren Pulau Penang -be, ott pedig buszra szállva elindultunk a Thai nagykövetségre. A környékét nagyjából ismertük, mert autóval jártunk már ott, de nem voltunk teljesen biztosak a dolgunkban. Na de sebaj alapon, Gergő szólt, hogy : -Apa itt van a focipálya, meg az a leégett kínai izé ! Erre ott leszálltunk. Megbeszéltük leszállás után, hogy fogalmunk nincs hol vagyunk, aztán elindultunk. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a fiam nélkül a házból alig találnék ki, mert az én tájékozódási képességem egyenlő a nullával. Szóval gyalog szerrel mentünk tovább. Amikor már nagyon közel jártunk a megoldáshoz, hogy onnan ne kerüljünk messzebre, telefonos segítséget kértünk a feleségemtől, hogy itthon, nézze már meg a neten, hol vagyunk? Végül is nem kerültünk nagyot, sőt teljesen jó irányban voltunk. Meg is találtuk a követséget, ahová 10:30 -ra értünk. Leadtuk az útleveleket, kitöltöttük a nyomtatványokat, végeztünk kb. 10:45 -re. A követség előtt egy indiai fickóval beszélgettem, akivel a következő párbeszéd zajlott :

Indiai :

- Honnan jöttél?

Én :

- Magyarországról

Indiai :

- Milyen nyelvet beszéltek? Francia?

Én :

- Miért beszélnénk franciát? Magyarul beszélünk!

Indiai :

- Európában milyen nyelvet beszélnek? Franciát vagy angolt?

Na ekkor éreztem úgy, hogy ott kell hagynom, mert messzire nem jutok a sráccal.

Beadtuk a papírokat, majd mondták 15:30 -ra jöjjünk vissza. Na ez volt a kemény....  2 bukó sisak is volt nálunk, mert hát azt nem hagyhattuk a motoron. Így aztán ketten a 2 sisakkal, elindultunk, hogy keresünk valami kajáldát, ahol ehetünk, mert roppant éhesek voltunk. Találomra elindultunk valamerre. Nagyon sokat mentünk, ami kb. 1,5 óránkat emésztett fel, minekután észrevettük, hogy körbe - körbe megyünk. Aztán vettük a jó irányt, s végül elértük a kajáldát, ahol ettünk, majd tovább indultunk, ami igen jól sikerült, mert kaja után rögtön klotyót kellett keresnünk, mert fiamra rájött a szükség. Találtunk is egy mecsetet, ahová beszaladt klotyeszra, kint ült egy ember, aki beszélgetni kezdett velem, látva rajtam a fehér európából jöttünk, máris angolul kezdett velem beszélgetni, amit érteni ugyan értek, s beszélek is, de azért amit mondok, az úgy hangzik, mint egy keresztrejtvény, amit igen csak meg kell fejteni, hogy érteni lehessen. 2 perc után váltottam maláj nyelvre, mert nem tudtunk beszélgetni. Malájul már sokkal jobban ment a dolog, azonban kicsit nehéz felfogású volt a srác, így a következő párbeszéd zajlott közöttünk :

Srác :

- Honnan jöttetek?

Én :

- Magyarországról.

S :

- Oroszország?

É:

- Nem, az a szomszédunk.

S :

- Akkor Bosnyákok vagytok?

É :

- Nem, magyarok vagyunk!

S :

- Akkor ti németül beszéltek?

É :

- Nem, magyarul beszélünk!

S :

- Aha értem, akkor ti angolul beszéltek!

É :

- Nem, mi nem angolul beszélünk.

S :

- Jártam angliában!!  Nagyon szép a fű arra!! Láttad már a Wambley -t? Gyönyörű a füve.

É :

- Nem láttam még.

S :

- Szíriában jártál már?

É :

- Nem.

S :

- Svédországban jártál már?

É :

- Nem.

S :

- Maher Zain -t ismered?

É :

- Igen.

S :

- Ő is magyar?

É :

- Nem, szíriai. Ő arab.

S :

- Te nem vagy az?

Végre megjött fiam...  Természetesen kicsivel több mindenről beszélgettünk a sráccal, azonban ezt a részt emelném ki, mintegy tükrözve az oktatást itt Malajziában. Földrajz órájuk csak Ázsiára terjed ki.

Nagy nehezen letelt az idő, kisétáltuk magunkat, majd vissza a követségre, megkaptuk a papírokat, indulás haza, ami nagyon jól jött ki, taxival mentünk vissza a kompig, ami azonnal indult, leszálltunk, majd át a buszra ami 10 perc múlva indult, motorra, s haza. 17: 15 -re otthon voltunk.

Hulla fáradtan hazaestünk, aztán este mentem tanítani. Este 8 kor hívott a másik magyar srác, hogy holnap Putrajayaba -ba megyünk, mert ő hosszabbítja a vízumukat, meg a mi vízumunkat is megkérdezzük, hogyan kell és mit beadni. Mondta hajnal 3 kor indulunk, hogy reggel  8 - 9 között odaérjünk. Mondtam : -Hát... jó...  Hajnal 2 -kor csörgött, hogy ő le sem feküdt még, de már nem is akar, mert akkor ma már nem megyünk sehova, úgyhogy most induljunk. A legszebb az volt az egészben, hogy én hajnal fél 1 kor feküdtem le. Másfél óra alvás meg egy előtte való napi 5 óra séta kicsit kimerített. Aztán elindultunk 2 -kor. Odaértünk 8:15 -re. A srác aki intézte az ő papírjait, 9 -re ígérte hogy odaér. Persze hogy nem ért oda. 9 után elkezdett a srác telefonálgatni, hogy hol az emberünk, mert várjuk. 10 -kor kaptunk egy sms -t, 10 perc és ott van. Nem volt ott. 10:45 -kor szólt, hogy kb. 45 perc és ott lesz. Nem lett ott. 13:00 -kor azt az infot kaptuk, úton van. Beesett ez az elmeroggyant srác 14:órára. elkezdtük intézni a srác papírjait, ami kész lett volna, ha odaér időben. Így azonban csak másnap délelőttre lesz kész. Mérgesek voltunk! A srác futva menekült.... Na de 7 óra várakozás után végül elhagyhattuk az Emigrációs hivatal épületét. Kijöttünk, bementünk Kuala Lumpurba, ahol bementünk az ikertoronyba, majd vasúttal elmentünk egy helyre ahol kajáltunk, majd vissza a kocsihoz, s indultunk Nilai -ba szállodába, amire a srác ( magyar )  azt mondta, hogy egy nagyon szuper szálloda. Erre másfél óra kocsikázás után, megtaláltuk, de hát az egy szutyok volt. Bementünk a szobába, büdös volt, csikk a földön, szarosbarna a menyezet a beázástól. Konkrétan összeestünk, elájultunk. Mindenem fájt. Reggel 6 -kor kelés, aztán indulás vissza az emigrációra. 3 óra várakozás után kész lettek a papírok, az én dolgomnak utánakérdeztünk, megtudtam mindent, végül is nem mentünk hiába. A városokról, mint Putrajaya és Kuala Lumpur azt kell tudni, hogy annyira tiszták, hogy ezt csak úgy tudom leírni, ha azt mondom, olyan, mintha most épült volna, s az egyik melós most tette volna le az utolsó utcakövet, s elment volna. Gyönyörű szép és tiszta a főváros is, és a kormánynegyed. A vasút amivel mentünk, csak annyira modern, hogy nincs benne sofőr, tehát magától megy, teljesen automata. Délután fél 5 -re érkeztünk haza, aztán mentem tanítani. Nem volt gyenge hét, de túléltük. Aztán vasárnap pedig utazás ki Thaiföldre. Most épp Thai -ban vagyunk. Szerdán megyünk vissza Malajziába, s ha minden jól megy, akkor nem kell többet idejönni. Visszaérünk, s kezdem is intézni a vízumhoz szükséges papírokat, mihamarabb betudjuk adni.

Hát így áll most a helyzet......

Ha Isten is úgy akarja Alor Setar -ba megyünk, beadjuk a vízum kérelmünket. Ha nem holnap, akkor holnapután. Aztán lassan mehetünk Thaiföldre megint, mert lejár a mostani vízumunk. 20 -ig tudunk itt maradni, aztán indulás. De talán az utolsó kiruccanás lesz Thai -ba, legalábbis nagyon reméljük. Itt egyébként mostanában minden rendben van, kisebb akadályok azért vannak, de leküzdjük őket. Gyerekek jól vannak, Tofika egyre biztosabban jár, mászni már szinte egyáltalán nem mászik. Diuskának nőnek a fogai, Gergő egyre nagyobb darab...  kezdek gondolkodni ki fia - borja!! :)))   ( Mondtam csináltassunk DÉNES tesztet !! )

Az időjárás változó, napközben süt a nap, dög meleg van, aztán estére meg akkora eső jön, hogy ihaj...

Végre nagy fiamnak bekerült a diák vízum az útlevelébe, most bankszámlát próbálunk intézni, de persze ez sem olyan egyszerű, de azzal is haladunk, meg közben be kell adjuk a mi vízum kérelmünket is, amit nem tudok egyenlőre hogyan lesz intézve, de lesz.. rajta vagyok legalábbis...

Nekiveselkedtem a ház kifestésének. Roppant kellemetlenül koszos volt, így kénytelen - kelletlen neki álltam. Már kész van az alsó szinten minden, csak a konyha van hátra, kész van a lépcsőház, kész van Gergő szobája, félig kész van ez a szoba, ami elviekben a mi hálószobánk, de ritkán használjuk, illetve csak internetezni, mert itt fent viszonylag jól lehet fogni  :) ezért nem is írtam be eddig, mert van más elfoglaltságom is. Tofika néhány napja elég nyügi, Diuska nyomja a sulit erősen, nagy fiam meg ma itthon maradt, mert gyengélkedett. Megfázott. Gergőnek elkészült a vízuma, ami abban nyilvánul meg, hogy elvitték az útlevelét beleüttetni. Talán a mi dolgunk is megoldódni látszik. Az iskolát továbbra is én nyitom és zárom, meg takarítom. Egyre nagyobb a mocsok. Kaptam ígéretet a nagyfőnöktől, hogy kivesz innen, s átrak egy másik helyre, ahol csak zenével kell foglalkoznom, azaz rendezvényeken dob show -t kell csinálnom. Na ez menni fog. Arra gondoltam, hogy ahhoz hogy még nagyobb sikere legyen a dob show -nak, a műsor elején előadnék egy énekes táncos számot. Azért lenne ez nagyon jó, mert nem tudok táncolni, valamint nincs hangom, s nem tudok énekelni. Így a dobnak biztos sikere lenne.....  :))  Valószínűleg csak egy programon tudnám ezt bemutatni, mert a következő program az lenne, hogy otthon albérletet és munkát keresek....  Malajziából is kitiltanának....  :)))

Kis manókánk megtette az első lépéseket egyedül tegnap este....  Totyog a kis drágánk.... élvezte ő is, meg mi is.....  :))