Kedves mindenki.....

Szeretném megosztani azt az óriási élményt, ami a mai napon ért....

Penangben jártam az iskolával, az alsós diákokkal és néhány tanárral voltunk. Amit ezen a napon éreztem, azt nem sokszor, leginkább csak egyszer éltem át életemben, amire emlékszek is.  Ma a tengerparton töltöttünk időt, ahol húst sütögettünk, sétálgattunk, kicsit fürödtünk is. Hú ......  hát azt gondolom, a Maláj tengerpartot nem sokan látták magyarok, akik látták is, valószínűleg az igen gazda emberek lehetnek, akik megtudnak fizetni egy ilyen nyaralást. A hely ahol Penang -ben ma voltunk, egy 3. Osztályú vagy rangú tengerpart. Azt tudni kell, nem láttam tengert sosem életemben csak amikor itt kivittek, de az is inkább a folyó torkolat volt, mint nyílt tenger. Na most elmondhatom, hogy voltam a tengeren. Ez valami gyönyörű volt. Az idő nagyon – nagyon szép volt, verőfényes napsütés. Annyia furcsa is volt, mivel ma november közepe van majdhogynem. Ugyanolan idő van, mint „nyáron” volt, azaz eddig. Tudom, hogy eztrópus, állandó meleg, de sosem éltem meg. Amiket gyerek koromban az iskolában tanultam földrajz órán az éghajlatokról,  azt persze értettem, de hogy valaha is átélem, sosem gondoltam volna. November közepén a Maláj tengerparton 35 fok melegben sétálgatok. Utoljára s talán először az életemben akkor éltem át ilyet, mikor 2 éve Gyurka barátommal egy csütörtöki őszi napon el kellett mennünk Süttőre, ahova egy barátomnak mentünk kőért a házához, ivel akkor azon a házon dolgoztam mint festő, s próbáltam segíteni neki minden egyébben is. Oda adta Ford Mondeóját, hogy hozzunk el köveket a gyárból, amiket megrendelt onnan. Gyurka barátommal bepattantunk délelőtt 9kor az autóba, s indultunk is. Megtaláltuk a gyárat, mondták kicsit várni kell, így elmentünk kocsikázni a környéken. Hát az is valami csoda szép volt. Egy szép őszi nap volt, megálltunk egy pihenő parknál, ahol is egykis patak csordogált, gyönyörű szép hely volt. Az út egy erdőn át vezetett, ahol ez a park zerű hely egy tisztás volt, ahol mi is megálltunk. Akkor ahogy kiszálltunk az autóból, s azon gondolkodtunk, miután mindkettőnket elkapott az a boldog érzés, hogy valami ilyen lehet az a fajta igaziszabadság, amit azok érezhetnek, akiknek töménymennyiségű pénze van, hogy reggel felkel, s azt mondja ma keresek valami szép helyet, ahol jól érzem magam. Beül a kocsiba, keres egy ilyen helyet, ott kiszáll, s át él egy fantasztikus érzést, hogy ezt is megteheti.  Azt gondolom mi is átéltük. S nem azért, mert mi is így voltunk vele, hiszen mi sosem voltunk gazdagok. Én legalábbis sosem. Volt időszak, mikor volt bőven, de akkor sosem éltem át ezt az érzést. Volt hogy kerestem annyit, bármikor bárhová elmehettem belőle, természetesen belföldön, de bárhová, azonban akkoriban nem kerített hatalmába ez az érzés. Külföldben akkor sosem gondolkodtam, hogy el kellene mennem. Valahogy mindig ragaszkodtam  Magyarországhoz. Főleg miután megjáratták Németországot velem, ami egyenesen olyan volt, mintha a pokolban lettem volna....  Szóval ott Süttőn úgy éreztem ez a mennyország. Gyurka barátom is ( Ő a Baumax –os kollégám volt ) Nem történt semmi különös ott, csak megálltunk, kiszálltunk, úgy éreztük az egész világ a mienk, s a környezet volt az, ami előhozta bennünk a boldogság érzést, nem a pénz.... Most újra ez volt, csak még durvábban. Eljuthattam olyan helyre, ahová csak a kőgazdag emberek juthatnak el. Sajnos feleségem és a kicsi nem jöttek, amit először még sajnáltam, azonban miután a buszt megállították a rendőrök s valami papír hiányában nem engedték tovább, álltunk 2 órát, míg megjött egy másik busz értünk, átpakoltunk mindent abba, s azzal indultunk tovább. Az kicsit furi volt, senki nem volt ideges, senki nem zsörtölődött, senki nem anyázott, köpködött. Mindenki várt. A tanárok végtelen rendes emberek. Sokszor csodálom őket ( nem mindet persze ). Próbálták a lehető legjobbat kihozni az ügyből, amit lehet. Próbáltak beszélni a rendőrökkel, hogy hát gyerekek, meg ilyenek, de itt a rendőrök sem olyanok, mint otthon. Itt nincs korrupció az út szélén. Ő is a munkáját végzi, amiért fizetést kap. A lényeg, 2 óra várakozás után átszálltunk a másikba, aztán indultunk tovább. Már az oda út is ahogy átértünk Penang -be gyönyörű volt. Pulau Penan –be mentünk, ami egy sziget itt Malajziában. Ahogy a hídon mentünk át, olyan volt mintha New York -ba mennénk. Nem jártam ott sosem, de a filmekből ismerem a helyet J.  Felhőkarcolók tömkelege.....   Átmentünk a tenger feletti hídon, ami a világ talán 3. vagy 4. leghosszabb hídja. Átértünk, s ott már a városban  kezdett a hatalmába keríteni az érzés, hogy ez egy nagyon – nagyon szép, kellemes hely... Odaértünk, leszálltunk a buszról, Kicsit macerás volt mindent lehordani a partra, de megoldottuk. Velem volt a nagy fiam, s a kislányom.  A feleségemmel óránként telefonon beszéltem, mi van itthon. Szóval kipakoltunk, s elrendezgettük a cuccokat, köveket gyűjtöttünk tűzrakó helynek, aztán tenger. Lesétáltunk gyerekkel a vízig, ami kb. 30 m –re volt. Néztük a Jet ski –seket, azokat akiket motorcsónakkal húztak s ők ejtőernyővel voltak odakötve ( ilyet csak filmen láttam ), a Quadosokat, a napozó és sétáló embereket. S főleg ott volt előttünk a tenger, s a hullámok, amik hófehér habbal halk morajjal nyaldosták a homokos partot. Mikor oda úgy kiálltunk, akkor az valami csoda volt. Ott álltam a 2 gyerekemmel, s belül átadtam magam a természetnek. Én világ életemben hívő ember voltam, amit ugyanúgy nem értek mint a zenélést, az is egyedüli vagyok a családban akit elkapott a gépszíj ez ügyben. Ahogy ott álltunk a bokáig érő tengervízben, hát arra nincs is szó. Allah csodálata teljes mértékben áthatott. Egyrészt mert megadta nekem ezt az élményt, másrészt a földgolyó csodálatos világát. Soha életemben nem gondoltam volna hogy egyszer valaha is ezt átélem, megélem, megtörténik velem. Nekem pénzem mindig is kevesebb volt, mint Allah -ban való hitem, hogy van s hogy nélküle nem válnak valóra az álmaim! Annyira jó érzés átélni, hogy a gyerekeimnek megadhatom ezt az élményt, amit ma ők is átélhettek. S ez nem rajtam múlt, azaz nem azon, hogy apa olyan gazdag, hogy megtehettük hogy elmentünk a tengerre, ráadásul a Malájra. Allah az aki segített ebben.  Szóval  kicsodálkoztuk magunkat a tájban, majd ettünk, mert kisültek a húsok, kicsit segítettem én is a sütésben. Evés után gyerekekkel elmentünk sétálni a parton. Hú na az volt még egy nagyon felemelő érzés. Rengeteg fehér emberrel találkoztunk, de voltak ott Afrikaiak is. A tenger gyönyörű volt.....  Ezt igazából inkább látni kell, mint leírni... Aki látta, az tudja miről beszélek. A napunk ott telt el, sétával, a kislány lovagolt is, mert jött oda 3 lovas, s némi pénz ellenében a tengerparton lehetett lovagolni. Mivel ő amúgy is meg van menve a lovaktól, neki igazán az élményt az jelentette. Majd a déli és délutáni imát összevonva délután fél 5 –kor a parton imádkoztuk. Előtte a tengerben csináltunk wodoo -t ( rituális mosagodást ). A nagy fiam meg is fürdött rögtön a tengerben. Beálltunk sípcsontig a vízbe, s ahogy lehajoltam hogy vizet vegyek a kezembe, tokától – bokáig végig csapott rajtam a hullám, ami nem volt kicsi. A fiam nagyon röhögött, csak a víz visszafelé magával sodorta, így meg is mártózott rendesen, ami azt jelenti, ruhástól meghempergett a vízben. Egyébként a víz egyáltalán nem volt hideg. Azonban olyan sós volt, hogy az rettenet. Nagynehezen megmosakodtunk, majd imádkoztunk. Utána megint séta következett. Akkor azt gondoltam, ezt überelni már nem nagyon lehet. Este fél 7 kor megjött a busz értünk, bepakoltunk, s indultunk vissza. 7 kor megálltunk egy tengerparti mecsetnél, ami úgy nézett ki, hogy a nyílt víz felé építették, konkrétan be a vízbe, tehát cölöpökön állt. A nap lemenőben volt, na és az a látvány ami ott elém tárult.......  Ahogy a mecsetből ami egy gyönyörű mecset volt, kinéztünk a nyílt vízre.....  A mecsetben fehér volt az összhatás, kint pedig minden kék volt. A betyár mindenit......  Imádkoztuk a naplementi imát, majd kicsit még bámészkodtunk, a kivilágított város látványa is lenyűgöző volt....  Majd hazajöttünk, s olyan élménnyel érkeztem meg a szívemben, hogy azt megint csak képtelenség leírni. Itthon várt minket feleségem és kisfiam, aki addigra már elaludt. Este 9 órára értünk haza.  Mindenképpen szeretnék ide családostúl visszamenni. Szóval ez történt ma...........

Ha ezek után haza kell mennünk, azt sem bánom. Ilyen élmények után......

 Mostanában a zenében egyre több elismerést kapok, gyűlnek a tanítványok egyre – másra. Sokan jönnek újak, a régiek rendesen járnak..... A napokban a Faami indonéz kollégámmal próbálni mentünk, s ott volt a studióban egy kínai gitáros srác, aki gitár tanár . Faami gondolta először, hogy oda járna hozzá inkább, mert a jelenlegivel nincs megelégedve. Aztán meggondolta magát, nem tudom miért... A srác bejött velünk a feljátszó helységbe, s mutogatott a kollégámnak ezt – azt. Vártam a végét, hogy elkezdhessük végre Faamival a zenélést. Majd oda szólt a srác, hogy akkor nézzük dobbal együtt. Gitározott valamit, amiről fogalmam nem volt sok mi az, én meg ütöttem rá neki valamit.....  Az arcára hamar kiült a gyönyör.....  Játszottunk együtt kb. Fél órát. Meg kell mondjam, nagyon jó gitáros volt. A technikája nagyon jó...  Igazi rock gitáros. A gitárja is nagyon jó volt. A végén nem győzte mondogatni hogy nagyon jó dobos vagyok, meg hogy hú ez milyen jó volt, meg ilyenek. Azért annyira nem vagyok király pedig. Itt mindenki hanyatt van esve, de nem igazán tudom miért. Egyébként nagyon jól esik, de azért próbálom a helyén kezelni továbbra is a dolgot. Azt gondolom, itt nem értenek a zenéhez... Ami persze nem igaz, mert vannak itt igazán jó zenészek is, akik biztos értenek hozzá, s ők is azt mondják jó vagyok.....  Azért hogy van rutinom azt oké, én is tudom, de azért vannak nálam 100 –szor jobbak is. Úgy látszik itt ritkább mint otthon.  A lényeg hogy egyre biztosabban érzem hogy nem vagyok hülye a zenéhez.....