2002 -t írunk..... Na a festések sem voltak gyengék, főleg mert újra együtt dolgoztam Molessal, s mert meggyűlt a bajunk a munkákkal. Magánéletemben annyi változás állt be, hogy anyukámmal megszakadt a kapcsolatom, a részletekre nem térek ki. Azonban megkértem jelenlegi feleségem kezét.... Ahogyan azt kell, egy vacsora keretében kérdeztem meg tőle hogy hozzám jönne -e, majd mikor a gyűrűk is meglettek, akkor a lánchídon kértem meg hivatalosan a kezét. Nagyon szép emlék. Az életemben talán az egyetlen dolog volt, amit nem bénáztam el. Nagyon boldog volt, jó volt látni, hogy örül, s jól esik neki. Én is boldog voltam.... Nyár este volt, szép idő, szépen kivilágított város, egy örök élmény marad!! Szóval festés következett.... Első nagyobb munkánk alkalmával, ablakokat mázoltunk, szám szerint 120 darabot, meg egy baromi nagy családi házat festettünk ki. Az ablak mázolás nem volt egyszerű, mivel rengeteg volt az ablakszárny, nem tudtuk hová tenni őket, meg nem tudtunk hol lecsiszolni annyi ablakot, így az udvarra tettük ki őket. Majd egyik nap, az ebédidőnket töltöttük bent a házban, mikor is kint nagy csörömpölést hallottunk. Összenéztünk, majd kirohantunk. Egy ablak oda lett, ugyanis nem tudni hogyan, de felborult. Valószínű az a baromi nagy szél borította fel, ami kerekedett hirtelen. Elszaladtunk az üvegeshez, hogy ezt be kellene üvegezni. Másnap megint az üvegesnél kötöttünk ki. Akkor már cikinek éreztük mi is a dolgot. A tulaj nő az kiborult, az üveges röhögött, mi meg szívtuk a fogunkat. Rengeteget dolgoztunk abban az évben. Időközben Moles barátom házassága megcsúszott, 2003 -ban elváltak. Mi a jegyesemmel szüleihez költöztünk, itt még 2002 -t írunk erősen. Az év főleg munkával és koncertezéssel, tanítással, próbákkal telt. Meg hát Hajnikával is mentünk kirándulgatni meg ide – oda. Nyáron szüleihez költöztünk Szigetmonostorra. Azt gondoltuk ott majd jó lesz. Nem volt jó... nagyon nem... 2003 -ban elköltöztünk Albertirsára.... De előtte még Január 18. -n megtartottuk az esküvönket, ami igen egyszerűre sikerült, amit nem bántunk. Bár Hajnika vágyott egy nagy esküvőre, ahol minden rokon és ismerős ott van, de aztán úgy alakult és úgy döntöttünk, hogy ez így lesz a legjobb. Ugyanis nem volt ott más, csak Hajnika és én, valamint Moles és az akkor még felesége. Ők voltak a tanuk. Meg volt az esküvőnk. Diuska már útban volt, de nem ez volt az, ami miatt összeházasodtunk. Utána költöztünk Irsára. Diuska ott született, azaz nem ott, de mi ott laktunk. A szülés nem volt egy sima ügy, ugyanis, nagyon korán jött Diuska, Hajnika is nagyon oda lett. Ezek körülményeit nem írom le, mert nem szeretnék senkit elijeszteni a leendő gyermek áldástól. A lényeg: nem volt egyszerű, azonban hála Istennek nem lett semmi komoly baj, sőt semmi sem. Diuska most 7 éves, egészséges. A szülés körülményeiből talán annyit elárulhatok, Diuska 38 cm -rel és 970 grammal született. Azt az érzést, ami akkor magába zárt miután megszületett nem kívánom senkinek. Nagyon kemény volt.... ezért ezt nem is feszegetném, inkább próbálnék vidámabb dolgokról írni. Találtam munkhelyet is helyben, egy orvosi műszereket összeszerelő üzemben lettem forrasztó szakember. 70 nővel dolgoztam együtt másik 3 sráccal. Nők között sosem többet, akkor megfogadtam. Zenében is változások álltak be. Közös megegyezéssel és harag nélkül kiszálltam a Bőrgyári Capriccióból. Majd kis szünet után egy másik zenekarban ütöttem – vágtam a dobokat. Ennek a zenekarnak George Rose Band volt a neve. Ez egy nagyon jó váltásnak bizonyult. A srácok és Gitta ( Margit – ezt nem tudtam kihagyni ) nagyon jó fejnek bizonyultak s azok is voltak, zeneileg pedig nagyon – nagyon toppon mozogtak. Próbálni kezdtünk, majd viszonylag hamar koncertezni is. Nagyon szerettem velük zenélni!!!!! Velük is rengeteg koncertünk volt, studióztunk is, jó volt nagyon!!
Tehát ez az év is festéssel telt. Rengeteget dolgoztam..... Megszületett a kislány. Aztán visszaköltöztünk Pestre, a IX. Kerületbe. Szoba konyhás lakás volt, azonban mindenkitől távol, csak mi hárman. Nagyon élveztük a dolgot. Na és itt kezdődöttek a talán mostani életem előzményei. Munkát kerestem.... Találtam is... elszegődtem a bauMax barkács áruházba. Bár én a festék osztályra jelentkeztem szakmámból kifolyólag, azonban a kertre vettek fel. Elmondtam nekik, hogy én földet eddig csak cserépben láttam, de azt mondták nem gond, majd beletanulok. Így is lett. Itt 2004 -et írunk. A szentendrei úti újonnan nyíló áruházban kezdtem dolgozni. Még javában a berendezés ment, mikor megkezdtem az első napomat. Nagyon tetszett a dolog, jó érzés volt bemenni és dolgozni ( eleinte ). Mondjuk bár próbálták a jókedvemet szegni, de nem nagyon ment. Bár kicsit egyedül éreztem magamat, mert senkit nem ismertem, azért próbáltam a lehető legjobban érezni magamat. Többé – kevésbé sikerült is.... Azonban történt itt is néhány dolog, ami kimaradhatott volna. Például a berendezés alkalmával, mondta az akkori első eladó lány, menjek fel egy regálra, s pakoljam ki a valamit, erre már nem emlékszek mi volt. Mondtam jó, csak 2 dologgal tisztába kell legyen : 1. Hogy jutok oda fel, 2. Tériszonyom van, de megoldom. Jött is, hozott egy magas emelő targoncát, odaadta egyik kollégámnak emeljen fel, hogy megoldjam a feladatot. Felemelt... Már akkor éreztem hogy nem lesz sima ügy.... Főleg mikor a targoncást elhívták s ott hagyott a regálon a targoncán fent. Na ott sok minden zajlott fent, csak pakolás nem. Kb. Negyed órát töltöttem el fa magasban. Ez egy roppant hasznos negyed óra volt. Az összes szemét dolgom eszembe jutott, amiket persze megbántam. Láttam a temetésem is a fejemben. Amikor az első eladó visszaért, rögtön látta halálra várt arcomon, nem kicsi a baj! Sietve oda nyögte : "Bassza meg a tériszonyod!! Bocsi!! Elfelejtettem..." Mondtam nem gond, csak vegyél le innen, mert még 2 perc és itt pusztulok... levett... nekem utána még vagy fél órát reszketett kezem – lábam. Na de ezt is túl éltem. Szóval zajlott a berendezés az áruházban. A főnökeimről hamar kiderült, hogy nincsennek agyon iskolázva. Na de ez általában így van. Úgy éreztem ez a bazi nagy áruház, ahol főnök a főnökének főnöke, egy gyűjtő, ahová ezt a sok nagytudású intelligencia és IQ bajnokot összerakták. Mondtam így kicsit nehezebb lesz jól érezni magamat, de majd csak lesz valahogy. Lett is....
A kollégákat egyre jobban kezdtem megismerni, egyre jobban összekovácsolódott a társaság, mivel senki nem ismert senkit, így mindenki egyenlő eséllyel indult neki az egész bulinak, mert végül nekünk az lett. Én legalábbis bulizni jártam be. Bár sokszor csöcsre raktak főnökeim, de úgy hogy nem bírtam lejönni róla. Néha meg úgy szívattak, hogy éreztem ahogy a zacsi csattog az államon. Na de ezzel sem tudtak megtörni. A kollégáim igen színes egyéniségek voltak. Jó volt velük együtt dolgozni! És ezt vicc nélkül mondom. Hogy valami komolyat is írjak... Szóval volt köztük a nagyot hallótól a bolondig mindenféle. Az egyik meghatározó barátságomat is itt kötöttem Gyurka személyében, akivel..... Na és akkor itt meg kell állnunk néhány szóra.... Én 1,5 évet dolgoztam a barkácsáruházban. Ebből 1 év 4 hónapot úgy röhögtünk és buliztunk végig, hogy az nagyon kemény volt. Mindenkit zavart, csak minket nem. Minden nap buli volt. Meg néha cirkusz a főnökeim részéről, hogy mi a szarnak örülünk ennyire. Próbáltak is megtörni utána már mind a kettőnket, de nem ment nekik. Gyártottuk a poénokat, nagyon vidáman teltek a napok. Mikortól közelebb kerültünk egymáshoz ( mint barátság :) ) onnantól egy okkal több volt, hogy szívesen bejárjak dolgozni. A durva az volt, hogy napi 12 órából 12 órát töltöttünk együtt. Minden percet kihasználva röhögtük végig a 12 órát. Az áruházban azt nem értették, miről tudunk folyamatosan beszélgetni? Ugyanis mindenhová együtt mentünk mint: Kajálni, pakolni, rámolni, leltározni, irodába, öltözőbe. Elválaszthatatlanok lettünk. A főnökeinken röhögtünk sokat főleg, na meg az elvarázsolt vevőkön. Néha a kollégákon. Néha saját magunkon. Csak egy szösszenet az áruházvezető iskoláinak megnyilvánulását tekintve : történt télen egy olyan eset, hogy éppen a legjobb pillanatunkat kapta el, mikor odajött hozzánk, éppen tél volt, -10 fok, s azt mondja : " Srácok! Jön a tulajdonos a napokban, a következő lenne a feladat : Mivel kint a kerti centrumba elég nagy a hó, ami a napokban esett, meg igen vastag a jégpáncél is, azt el kellene hárítani! Jeget törjük fel, havat talicskázzuk ki az utcára! " Először azt hittük neki is jó kedve van, poénkodik. Mondjuk elég hülye és rossz poénnak tűnt. A döbbenet akkor ült ki az arcunkra, mikor elmondta hogy ezt ő halál komolyan gondolja. Mondtuk : " Jó, legyen ! " Kimentünk, elkezdtük a jeget törni! Mivel valóban vastag volt, így elég lassan haladtunk, meg hát közben nagyon röhögtünk... Hogy ekkora hülyét életünkben nem láttunk. Majd megjelent mellettünk, s a következő ötlettel állt elénk : " Srácok! Ez tényleg nagyon kemény munka! Miért nem egyszerűsítitek le? " Kérdeztül hogyan? Erre Ő : " Hozzatok forró vizet, öntsétek le a jeget, felolvad és kész! " Nem hittünk a fülünknek. Kérdeztük mi legyen a vízzel, ami utána ott marad? Akkor esett le neki! Igaz! Mondtuk neki ha az visszafagy, aminek nagy a valószínűsége, mivel eléggé hideg van, biztos nem törjük fel. Ezzel elódalgott.... Mi elszídtük az ötletét, majd őt magát, a szüleit, az iskoláit, a tanárait és mindenkit, akivel csak kapcsolata van... A sötétség nem egyszer hanem folyamatosan jelen volt életében és munkájában.... rengeteg kalandunk volt együtt gyurkával. Én kitanultam a kert minden csínyját – bínyját. Nagyon sokat segített egyik idősebb kollégánk, aki abszolút jártas volt ezekben a dolgokba. Sokszor egyedül kellett eladnom, árut töltenem az osztályon, amiről azt kell tudni, kb. Egyszer pedig nekem kellett kiadnom egy rotációs kapát, amit kölcsönözni lehetett. Ami abból állt, higy kivittem a bolt elé a kapagépet, majd beindítva a vevő előtt, kipróbálás céljából be kellett indítani. Na hát én körül ugráltam a gépet, de arról fogalmam nem volt hogyan kell beindítani. Aztán segítséget kellett kérjek, amit kaptam is végül. A vevő meg nem értett az egészből egy szót sem, hogy nem értek hozzá? Fél focipálya nagyságú osztály volt a mienk. Nem volt gyenge. Árucikk is több ezer volt. Meg kellett tanulnom mi hol van, mire használják. Szunyoghálóval nem is volt gond, de a szivattyúkkal azért volt mit foglalkoznom, hogy tudjam mit ajánljak és mit nem. Közben a vezetőség megelégelve a folyamatos jókedvünket Gyurkát kirakták az áruátvételre. Gondolták majd így véget ér a mi kis románcunk, de nem lett igazuk. Így is megtaláltuk a kiskapukat, hogy minél több időt töltsünk együtt. Így is lett. Aztán Gyurkát nemes egyszerűséggel kirúgták... Akkor kicsit megtört bennem valami, de álltam a sarat, ne lássák rajtam. Nem látták. Én bár egyedül, de így is jókat röhögtem. Na aztán nekem is teleszaladt a cipőm az egész vezetőséggel és áruházzal, s beadtam a felmondásomat, amit 4 oldalon keresztül kifejtve tettem meg, indoklással együtt. Volt miről írjak. 1 hétig írtam, mielőtt beadtam volna. Természetesen addig a pillanatig, engem úgy tartottak jobb híján, hogy hasznavehetetlen vagyok. Sajnos mivel otthon van a felmondásom, így nem tudom mellékletként beszúrni, pedig érdemes lenne. Abban minden sérelmemet, amit elkövettek ellenem, minden baromságot amivel előálltak papírra vetettem. A többiek mikor bevittem, véres kardként hordozták körbe. Nem hitték el hogy beadom, majd többen kérdezték, hogy nem félek? Kérdeztem mitől? Kirúgnak? Volt nagy röhögés... Szóval beadtam. 2 nap múlva megkörnyékezett az áruházvezető és elmondta, hogy én milyen nagyszerű ember vagyok és hogy ilyen emberek kellenek ide. Én meg nem hittem a fülemnek! Eljöttem... Itt 2006 -t írunk egész pontosan, ami azt jelenti, hogy ebben az évben vásároltunk feleségemmel Tápiószelén egy ingatlant hitelből természetesen. Svájci frank alapú volt, ami meglehetősen bizarr a mai helyzetet tekintve. Itt indult a kálváriánk igazán. Leköltöztünk a "saját" otthonunkba. Nagyon boldogok voltunk. Nekem egy gyerekkori álmom tekjesült, ugyanis vidékre vágytam világ életemben. Hát megadatott. S ezzel még nem értek véget az álmok beteljesülése, de akkor még nem gondoltam hogy ennél jobb dolog is történhet velem. Na de ne szaladjunk előre.... Szóval örültünk, boldogok voltunk. Bár a hitel felvétele és a tulajdonossal való párbeszéd nem volt zökkenőmentes, de végül is sikerült mindent elintézni. Beköltöztünk, s ez volt a lényeg. Én természetesen munkát kerestem.... Aztán megint kezdődött a festés. Viszont pestre jártam festeni, ami azért volt macerás, mert nem volt autóm. Így aztán a vonaton elég érdekes volt amikor szerszámokkal vödrökkel felszerelve mentem Pestre dolgozni. Az anyagi helyzetünk onnantól kezdve siralmas volt, ugyanis a bankot tömtük pénzzel, különösen amikor a válság beütött. Azért próbáltuk kiélvezni a kertesház és a vidék élet örömeit, ami azt gondolom azért sikerült. Szépen rendbe raktuk a kertet, a házat festés ügyileg rendbe szedtem, nem volt kis munka. Ugyanis mindezt munka, család, tanítás, zene mellett tettem. Leköltözésemmel hamarosan a GRB -nek is vége lett. Jött helyette egy másik zenekar, ami csak a próbákat élte meg. A tanítás az folyamatosan zajlott. 2008 tól a helyzet nagyom komolyra fordult anyagilag. 2009 -ben megszületett a kisfiam Kristóf. 2008 ban a festés mellett elmentem biztonsági őrnek, ami nagyon kemény volt. Szörnyű volt.... A kollégák!!! Jujjjjj!!! Azonban jött egy idősebb kolléga, akivel nagyon jó barátságot kötöttem, s vele voltam sokat szolgálatban. A többiek többé – kevésbé a kisebbséget erősítették. Volt köztük annyira büdös, hogy nehezen lehetett elviselni. De mind hülye volt ellenben. Életükben nem dolgoztak. Mert lássuk be, a biztonsági őrködés az nem munka. A Pepsi egyik telephelyét őriztük 24 órában. Na most én úgy dolgoztam, 24 szolgálat 48 pihenő. Ami nekem nem volt pihenő, mert a pihenő napokban meg festeni jártam, meg tanítani. Nagyon fárasztó volt. Közben Viktor barátom segítségével vettem egy autót, amit konkrétan ő vett meg, s mondta nem baj, majd ledolgozom nála az árát. Hát.... az nem sikerült. Azonban lett autóm, nagyobb munkákat is tudtam vállalni, ráadásul nem kellett vonatoznom a cuccokkal. Azonban ez sem teljesen így volt. Volt ugyanis olyan, hogy nem tudtam az autóba tankolni, hogy felmenjek dolgozni, így maradt a vonat vagy a stop. Sokszor a sitt kupac mellett aludtam, meg alig ettem, meg Gyurka barátoméknál szobáztam, akik etettek itattak, hogy minél többet vigyek haza a családnak. Nagyon kemény állapotok voltak. De ezt is túléltem. Aztán a biztonsági őrködést otthagytam, mikor már nem csak a kollégákat, de engem is kezdtek hülyének nézni. Teleszaladtam vele, aztán tiplit vettem... Majd maradt csak a festés.... nem volt elég, így újra elmentem egy másik helyre őrködni, hátha csak rosszul nyúltam bele a múltkor. Egy kavicsbányát kellett őrizni. Na az nagyon kemény volt.... A körülmények voltak cigányok, nem a kollégák, bár a társamban véltem felfedezni 1-2 vonóhúzást. Rengeteg vas volt a telepen, elkezdtem gyűjteni először csak kicsiben, majd egyre nagyobban. Eleinte csak keveset, majd úgy megraktam a kocsit, hogy úgy nézett ki, mint a rakéta, ami felszállni készül. 300 – 400 kg vasat pakoltam bele. Így leadva pluszba kerestem 5 – 6.000 forintot. Egész addig ment így, még a kollégám fel nem nyomott, s a főnökeim ki nem jöttek egy alkalommal és meg nem buktam. Azonban a legszebb az volt, hogy erre a vas gyűjtésre nem magamtól kaptam rá, hanem a kollégám dumált rá, hogy ez egy nagyon egyszerű és szép szakma!! Majd összetörte az autóját, így nem tudott vasat szállítani, viszont én igen. Na ekkor köpött..... Így abba maradt az őrködés, minek még örültem is, mivel már el is akaram jönni. Azok a körülmények, amik ott voltak, azok nem gyengék voltak. Ígéretet kaptunk mindenre, csak semmi nem valósult meg belőle. Elemlámpát, vizet nekünk kellett vinni. Klotyó ( TOI WC ) közös volt a cigány melósokkal, de az első 4 hónapban még az sem volt. Por töménytelen mennyiségben, mocsok. Klotyó hónapokig nem is volt. Szabad ég alatt kellett végezni a dolgot, szóval elég is lett belőle. Szóval vége lett, így még több munkát tudtam vállalni, amit meg is tettem. Rohantam egyik lakásból a másikba, mindenhol előleget kérve anyagra, amivel sakkoznom kellett, mennyit a banknak, mennyit a rezsibe, mennyit kajára, ami marad az meg anyagra. Pluszba semmi nem maradt sosem, kereshettem bármennyit. A keresetemre nem is panaszkodom, mert sok munkám volt, sok pénzt kerestem, de sehogy nem volt elég, mivel nagyon sokat felemésztett a ház. Egyre nagyobb lett a káosz körülöttünk. Feleségem szülei segítettek sokszor, hogy enni tudjunk. A telek nagyon kemények voltak, mivel olyankor még munkám sem volt, csak a tanítás. Abból meg éppenhogy jött bevétel. Szóval valamit ki kellett találnunk, hogy mit csináljunk? Én 2009 -ben azt mondtam, innen el kell mennünk, mert itt nincs sem nekünk jövők, ami a kisebbik baj, de a gyerekeknek sincs jövőjük, ami nagyon aggasztó volt. Kezdtem sokat agyalni ezen, hogyan kellene ezen túllépni. Feladtam hirdetést a neten, hogy munkát vállalnék bármit bárhol... Feltettem egy muszlim oldalra is, hátha onnan jön a munkaajánlat. Jött is....
Ebben az évben kezdtem egy új zenekarban játszani Kovács Laci barátommal. Rockot játszottunk.
Úgy tudtam próbára járni, hogy a gitárosunk állta az üzemanyagot, plusz még sok mindent....