Tegnap délután bekeveredett egy kóbór majom a kertünkbe....   Múltkor kígyó, most majom....  mi jöhet még? Előbb utóbb elefánt és tigris is jöhet. Vagy orrszarvú... 

Hirtelen gyorsan ki kellett festenem egy masszázs szalont, ami több okból nem volt egyszerű. Az egyik, nem volt létra. A másik, 5m magas helység volt, ami azért fontos, mert országosan is ismert vagyok a tériszonyomról. Azonban van egy kb 6 m -s festőrudam, így a magasság kérdése megoldódott. 3 napig csináltam, de meg lett. Megelégedve meg lettek vele, azonban a fizettségről szó sem esett.... Jövőhéten mehetek utána ( megint ). A legjobb az ezekben a malájokban, hogy mident azonnal akarnak, azonban fizetni nagyon nem esik jól nekik, még annak sem, aki nagyon megteheti.

Megint defektünk van a motoron, ami azért esett rosszul, mert kínai újév van, semmi nincs nyitva, nem tudjuk megcsináltatni. Azonban hosszú hétvége van, ami azt jelenti szerda volt az utolsó munkanap, s csak hétfőn kezdődik minden előlről. 

Ma délelőtt a házunk előtt, mivel kínai környéken lakunk, jöttek sárkány táncoltató emberek, akik egy furgonnal érkeztek, csináltak olyan ricsajt, hogy még... Dobbal, cintányérokkal csinnadrattáztak...  Kiűzték a házakból a rossz szellemeket, de még az autókból is. Ilyet én eddig csak tv -ben láttam, ott is csak ritkán. Nagyon furcsa. Ez egy szerintem inkább kínai hagyomány, mint a vallás része, azonban az is igaz, hogy egyik nem zárja ki a másikat  :). Szóval érdekes dolgok vannak.

A munkahelyemen pedig vannak gusztustalan dolgok, mint például minden nap bokáig állok a moslékban, mert a mosdóba öntik a maradékot, ami persze eldugul hamar. Kézzel kell kihalásznom a cuccot a mosdó lefolyóból. Pumpálnom kell az összefolyót, mert az is eldugul. Néha itt - ott elmúlik a víz, így a klotyókban olyan hugy szag van, hogy gyomorforgató. A termekben olyan bokáig érő mocsok van minden nap, hogy az valami fertő. De nem baj, ezért fizetnek. A munkával nincs bajom, de a gusztustalanságot nehezen viselem...  :)

Ebből is kiderül, hogy azért a malájok nem a legpedánsabb népek egyike. Nagyon nem adnak a környezetükre. A csajok is ara figyelnek, hogy illatosak legyenek, de ami kaja után és a termekben tanítás után utánuk marad, az néha gusztustalanabb a fiúk után maradt mocsokhoz képest. Szóval nem gyenge....

Cégvezetők kitalálták, hogy fessek ki egy éttermet....   Elmentem megnézni, hát.....   ezt hogy találták ki? Ekkora munkát 4 - 5 fős brigádok vállalnak el....  kiugró beugró, ráadásul vagy 4 színű....  1 szintes baromi nagy.... Szóval kis híjján elájultam mikor megláttam....  Aztán látták az arcomon a kiült döbbenetet...  mondták nem sürgős... kitaláltak olyat is, hogy az étterem üzemel, én meg festek....  azt hogy??  Mindegy... Aztán kitalálták az iskola kerítését fessem le.... aztán mondták inkább átépítik....   kicsit szét vannak csúszva....  közben költöztetem az igazgatót....  szóval van munka bőven. Vettem új gumit a motorra előre. Most már úgy ahogy rendben van....

Az elmúlt néhány napban semmi különös nem történt velünk... A kislányt szorgalmasan hozzák a szülei tanítási napokon, mikor ők dolgozni mennek.....   Elég kacifántos kiscsaj... erőszakos, hisztis....  más baj nincs vele......  :)))  ez elég is....  Ja! Meg helyből elesik....  :)) Hogy csinálja?

Egy hatalmas python támadta meg a lakásunk bejáratát, amit úgy vettünk észre, hogy bedörömbölt a bejárati ajtón. Kinyitottam az ajtót, illedelmesen bemutatkoztam, Tofika örült a jövevénynek, Diuska halálra rémült, Hajnika meg kiabált!!

Dehogyis....  A kígyó meg volt, azonban egy kb hüvelyk újj vastgságú, kb. 80 cm hosszú. Tofika vette észre, csak nézte. Hajnika meglátta, frászt kapott, Diuska meg anyától... Kígyót nem is látta, de visított.....  Lett egy pillanat alatt olyan felfordulás, hogy ihaj. A terasz ajtónál próbált bejutni a házba, de nem sikerült, meg elég hamar feladta, aztán el kúszott - mászott...  Marha érdekes volt ilyen közelről kígyót látni. Azért sokszor eszembe jut, hogy otthon mennyi természetfilmet láttam, meg ilyeneket csak állatkertben több ezerért. Itt meg a folyópart tele van varánusszal, meg majmokkal, a ház körül meg a kígyók....  nagyon kemény...

Nagy fiamnak vettünk a napokban egy Ibanez gitárt. Azon a napon jött a kígyó is. Lehet a gitár kellett neki....

Visszaértünk gond nélkül Malajziába, a határon senki nem kérdezett semmit, beleütötték az útlevelekbe az újabb 3 hónapot....

Ma reggel azonban, s most ez úgy igaz ahogy mondom..... - reggel 3/4 8 -kor kopogtak az ajón. Kinyitom, ot áll egy házaspár 2 gyerekkel. Sosem láttuk őket....  A férfi kérdezi tőlem, itt hagyhatnák -e a kislányt? 3 éves Nadzsuának hívják. Én meg álltam, néztem bambán... Azt hittem rosszul hallok... Majd odajött felesége is, ő is ugyanezt kérdezte...  Akkor kezdtem megérteni, de nem hittem el. Kérdeztem mikor jönnek érte, mondták mind a ketten tanárok, ha végeztek a tanítással, jönnek érte, délután fél 5 után. Kb. az egész 5 perc volt, kislányt itthagyták, ők el. Mi meg itt álltunk egy maláj kislánnyal, akivel először sokra nem mentünk, főleg azért nem, mert szerintünk ahogy minket nem készítettek fel erre az eseményre, ahogy elnéztük őt sem, mert nagyon nem örült ennek a dolognak. Aztán végül is hamar magához tért, Diuska itthon maradt, mert fáj a torka meg hőemelkedése van... ( volt ). Aranyos a kislány, de semmiféle használati utasítást nem adtak hozzá. Hoztak némi cuccot neki, de ennyi. Próbáljuk kitalálni mi ez, de nehezen sikerül. Mindegy, vigyázunk rá. Ma itthon maradtam így én is, mert Hajnika nehezen ért szót vele, kislányom főleg velem kommunikál. Gyorstalpalós maláj nyelvtanfolyamot tartok feleségemnek, mikor mit szeretne a kislány. Van baj nem kicsi, mert sokszor én sem értem.

Úgyhogy így....  izgalmasan telnek a napok. A munkahelyemen rengeteg a változás, csak éppen senki nem mond semmit. Úgy kell utánajárjak dolgoknak. Nagyon kemény... Próbálnak megtörni, de nem megy. Nem tudnak kifogni sem rajtam, sem rajtunk. Mindent megoldunk....  ( többé - kevésbé ) De hát ilyet... Én kértem el a telefonszámukat, mert még azt sem tudtuk volna. Hogy kerültek ide, nem is tudjuk.....

Dannokban vagyunk. Azt tudom erről a városról elmondani, hogy Ázsia legalja.... szörnyű hely. Ez csak azoknak paradicsom, akik konkrétan a szex miatt jönnek. Gyerekekkel itt leginkább nem jó, mivel látványosság sincs meg semmi sem. Kosz, mocsok és fertő.... Nagyon bízok benne hogy nem kell többet jönnünk. Sokan irigyelnek otthon Thaiföldért.... nem kell...

Felhívott a magyar kollégám, hogy 12:00 re kellene odamennem az új iskolához, mert jön egy teher autó, ami hoz egy halom cuccot, le kell pakolnunk. Na erre odamentem a megbeszélt időre, mikor láttam ketten leszünk, mert a magyar srác nem jött oda, s csak egy maláj ember várta a Lorit ( tehergépkocsi malájul ). Ekkor haza szaladtam nagy fiamért, hogy el kellene jönni segíteni, mert ahogy elnézem, elég kevesen vagyunk a cuccokra. Bár nekem azt mondták iskolai cuccok jönnek, én mindjárt székekre gondoltam, mivel az iskolában csak olyanok vannak. Amerikai mintára olyan szék, aminek van egy lehajthatós része, ami az asztal. Na szóval visszaérkeztünk a helyszínre nagy fiammal, s majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam, hogy tele van baromi sok igen termetes dobozzal. A dobozokban szekrények voltak. Ebből jött 160 db. A sofőrrel együtt jött egy rakodó is, így 4 -en kezdtünk neki a pakolásnak. A magyar kolléga nem ért oda sajnos, mert valami igen sürgős dolga akadt, így 4-en szedtük le a kocsiról, s hordtuk be az épületbe. 1 doboz 25 kilógramm volt, tehát fejenként 40 db -ot hordtunk be. Mindannyian éreztük a súlyt.mivel darabja 26 kg volt. Magyarul fejenként 1 tonnát mozgattunk meg....  érezzük is még most is, pedig már este 23:00 óra van. Mire végeztünk, megérkezett a Magyar kolléga, s mondja hogy ha már úgyis együtt vagyunk, most pedig hordjuk fel az emeletre azt a mennyiséget, ami oda való. Rögtön nemet mondtam. Mondta ok, nem gond majd ő felhordja. ( Nem hordta fel ) Mondta 3 órára menjünk vissza, mert össze kell szerelni 30 db szekrényt, ami ebben a házban marad. Odamentünk fiammal fél 4 -re, a magyar srác azzal a malájjal, aki segített levenni a kocsiról a cuccot 4 órára meg is érkeztek. Majd azt mondja a magyar srác : " Arra gondoltam, ma ezt a fenti 30 szekrényt gyorsan összedobjuk ". Na ezen magamban jót röhögtem, bár sírni lett volna kedvem igazából. Először is felhordtuk a szükséges 30 db -ot az emeletre, mivel ő csak 4 -et vitt fel előtte, s neki láttunk az össze szerelésnek. 1 szekrény 2 embernek 2 órájába került. Aztán haza is mentünk, mivel este 6 ra végeztünk a 2 szekrénnyel. A helységben nem volt sem ventillátor, sem légkondi, így hamar kezdett szakadni a víz mindannyiunkról.... A maláj kolléga hozott egy igen szép nagy kompresszort is, amin még most is gondolkodunk mit akart csinálni, mi lehetett a terve. Minek kell a bútor összeszereléshez egy bivaly kompresszor??? Mindegy....  Kalapács és csavarhúzó kellet csak. A bútorok igen kellemesek, szerintem nem sokáig fogják bírni a kiképzést. Ezeket a szekrényeket alsós diákok fogják használni a kollégiumban. Na az szép lesz. Boztosan kímélik majd a bútort és vigyáznak rá....  :)   Na de mindegy. Holnap jön 160 db ágy. Gondolom lapra szerelve, mint a bútor.... Na azzal lesz bajunk, mert hogy iskola kezdésre nem lesz minden össze szerelve az biztos, ha 3 -an vagy 4 -en csináljuk. Jó esetben is 3 hónap, ha 4 -en csináljuk. Mi közben elmegyünk Thaiföldre ráadásul, amit most nagyon várok, mert ezzel a szereléssel elég nagy a szívás....  De hogy ez megint hogy lesz nem tudjuk. Hogy jövünk vissza zökkenés mentesen megint, azt fogalmam nincs. Mindegy... ez van.

Szóval most kicsit lefáradtunk....  Holnap folyt. köv. Legalábbis a pakolásnak, meg szerelésnek....

A vízumunkkal kapcsolatban annyit sikerült intézni, hogy nagy fiamnak 1 hónapon belül meg lesz, az már biztos. Az övére állítólag kérhetünk egy speciális vízumot, mivel ő itt tanul, s nem szeretnénk magára hagyni. Szóval elvileg lesz valami. Azonban a mostani közelgő Thai utat nem tudjuk megúszni sehogyan sem, így mennünk kell. Abban annyi előrelépés lesz, hogy a Thai földi HPA cégnél leszünk elszállásolva, ami Pattaya városban van. 1 hetet maradunk ott kint, tehát nem csak 3 napot, mint eddig mind a 2 alkalommal. Jövőhéten indulunk hétvégén. Persze itt még ez ügyben semmi sem biztos!

A másik nagyon fontos dolog pedig az, hogy az interneten keresztül megismerkedtem egy Szlovákiában élő fiatal sráccal, aki író és zenész is egyben. Kapcsolatot úgy vettem fel vele, hogy nézegettem az interneten a Megasztáros videókat, majd köztük ráakadtam a zenekarukra is ( Csak Van ). Első hallásra nagyon bejött amit csinálnak. Megnéztem pár bejátszást, majd kutakodtam utánuk, mivel a továbbjutásuk sima ügy volt a műsorban, mégsem találtam folytatást.....  Megkerestem a zenekart a neten, s akkor szembesültem a ténnyel, hogy bár továbbjutásuk sima volt, s egybehangzó a zsűri részéről, mikor a középdöntőre került a sor, kaptak egy olyan szerződést a műsortól illetve a TV2 -től, amit egybehangzóan nem írtak alá, mérlegelve a zenekar és magánéletüket. Ekkor nőttek nagyot a szememben, mert erre kevés zenekar képes azt gondolom. A barátság tartja őket össze első sorban, s ez nagyon nagy dolog. Majd felvettem velük e-mailben a kapcsolatot, válottunk néhány e-mailt. Majd találtam az énekesükkel ( Bíró Szabolcs ) kapcsolatban egyéb más információt is, mikor a Facbook -on böngészgetve olvasgattam a zenekar bejegyzéseit. Rátaláltam Szabi lapjára, ahonnan értesültem arról, hogy Ő nem csak énekel a zenekarban, de mellette ír. Méghozzá könyveket, nem is akármilyeneket. Vele külön is felvettem a kapcsolatot, s elindult egy "beszélgetés" köztünk, ami eleinte csak abból állt, hogy az említett oldalon reagáltunk egymás bejegyzéseire. Majd mikor már kb. a 3. blogját találtam a neten, valamint honlapját, akkor e-mailben is megkerestem. Le írtam neki ki is vagyok valójában, s hogy roppant érdekel a munkássága, főleg az írás terén. Már a Facebook -on elindult egy barátság köztünk, amit én abszolút így érzek. S most hogy e-mailt is váltunk kezd kicsit személyesebbé válni a dolog. Meg is kért következő nagy könyvének megírásához segítségnek, mivel abban szerepet játszik a vallásom, azaz az iszlám. Olvasva blogjait, s honlapjait, az is kiderült, hogy Ő a történeteit erősen a valósághoz köti, tehát nem csak elfantáziál bizonyos dolgokról, hanem kutató munkát is végez mellette, hogy történetének mindenképpen legyen valami valós alapja. Gondolok arra például, hogy Ő főleg középkori keresztes templomos történetekkel foglalkozik, s ezeknek utána is néz illetve olvas, pontosan hogy néztek ki ők például. Most az iszlámmak szeretne ismerkedni a következő történet miatt, mivel abba beleszövődik egy ilyen szál is. Kimondhatatlan örömmel fogattam el felkérését. Nyílván én nem társszerzőként leszek jelen, én csak a háttérből segítem munkáját, ami nagyon remélem nem csak az ő számára lesz hasznos, hanem mindenkiére aki a könyvet olvassa. Jó néhányat kiadott már, díjai is vannak, tehát nem egy saját magának írogató valakiről beszélek, aki csak szeretne író lenni, de nem tudja hogyan, hanem egy kiforrt íróról van szó, aki tudja mik a céljai, s ezért meg is tesz mindent. Szóval ezek történtek a napokban, amik azt gondolom, a nehézségek közt is nagyon boldogító dolgok.

Sajnos Januárban újra lejár a 3 hónapos turista vízumunk. A cégnél próbálok elérni valamit ezzel kapcsolatban, hogy legalább valami levelet adjanak, amivel ki tudok utazni meg vissza. Mert kifelé nem lesz gond, azonban viszafelé az nagyon kemény lesz. Meg hát igazából lehet nem is oda kellene menni, mert az nagyon kemény! A határon már 2 szer megjelentünk, ami azért gáz, mert amikor másodjára jöttünk vissza, én már csak 1 hétre kaptam vízumot. Most újra mennünk kell. Ebből cirkuszunk lesz biztos. Próbálok a cégtől valami papírt kisajtolni, de nem nagyon hajlanak rá. Eddig legalábbis....  De igyekszek mindent megtenni az ügy érdekében.. Csak most már kicsit darázok az újabb utazástól és a határon lévő cirkusztól. Nem tudom mi lesz.....

Ezeken kívül, semmi különös nem történik idekint. ( szerencsére ). Továbbra is meleg van, délutánonként rettenet esik az eső. Aztán nagyjából ennyi. Hiányzik Magyarország.... Bár ahogy az otthoniakkal beszélgetek, valamint olvasom az Origo -t, nem sok pozitív dolog van most otthon sajnos. Nagyon bízok benne, hogy rendeződik a helyzet otthon. Minden nap olvasom a híreket otthonról, nincsenek nagy változások, ahogy én érzem ilyen távolságból, elkeseredés van bőven. Sajnálom rettenet módon azokat az embereket, akiknek nincs lehetősége semmi, hogy akár rövid időre eltudjanak menni külföldre, legalább annyi időre, míg feltöltődik. Nekünk volt lehetőségünk, amiért nagyon hálás vagyok Istennek. Azonban ez a vízum probléma felemészt teljesen. Néha olyan érzésem van, ugyanaz a feel -ing, mint otthon. A bizonytalanság. Csak itt anyagi nincs. Azonban hogy meddig és hogyan tudunk itt maradni, az nagyon két esélyes. Remélem nem lesz gondunk ebből. Valahogy majd csak megoldják. Visszatérve az otthoni helyzetre, nem látom valami rózsásnak. De nem szabad feladni. Amilyen mélyen van az ország minden szempontból, onnan visszahozni, azért nem könnyű az biztos. Kérdés mire képes a jelenlegi kormány! Bízok bennük....

Most olvastam a Szlovákiában élő Magyarok helyzetéről, valamint van ismerősöm is onnan, akivel az interneten tartom a kapcsolatot. Nem tud a 2 kormány megegyezni a honosításuk ügyében....  Ezt igazán nem is értem. Mondjuk politikában sosem voltam erős, de hogy ez hogy van? Nem értem. A kint élőkben is nagy az elkeseredés.... Hát ezek azért kicsit elszomorítanak, de a remény hal meg utoljára...

Tegnap előtt végre közösen a családdal is lejutottunk a tengerhez Penang -be, ahol már a nagy fiammal és a kislánnyal is jártam az iskola jó voltából. Szóval kértünk kölcsön egy autót, s neki vágtunk. Penang egy nagyon gyönyörű város, a tengerpartról nem is beszélve. A kis Tofika annyira élvezte a hullámokat, meg a vizet, hogy elmondani nem tudom. Diuska félt a hullámoktól eléggé. Most sokkal nagyobb hullámok mosták a partot mint a múltkor. A fehér habok....  Elmondani nem tudom milyen volt. A tengernél voltunk kb. 2 órát, majd miután szemerkélni kezdett az eső, beültünk a kocsiba, s elmentünk kocsikázni. Na az sem volt gyenge látvány, ami a szemünk elé tárult, mikor valami hegynek a tetejére értünk. Leírhatatlan a táj háttérben a tengerrel, amit láttunk. A hegyre fel és le vezető szerpentin mentén kis patakok csorognak a szikla falakon, s az a csönd, ami ott megüli a hegyet, valami csodás. Helyenként a sziklából tör elő az út mentén a víz, mint otthon a források. Az út elég szűk 2 autó számára, de elfértünk. A visszafelé vezető úton megálltunk egy indiai étteremnél, ahol ettünk, ami nagyon nagyon ízletes és finpm volt, meg nagyon jól is esett. Az árak nagyon korrrektek, a kiszolgálás nem különben. Nagyon kedvesek voltak. A tengerpartra 1 óra alatt értünk le a háztól. Nagyon jó volt. MOndjuk én reggel 6 kor már megjártam ezt az utat, mert az egyik burmai tanár repült haza, s őt kivittük a penangi reptérre, majd onnan egy Jordán sráccal elmentünk a Thai nagykövetségre, ahol persze nem volt senki, mert tegnap előtt volt a muszlim hold újév, s ilyenkor nincsenek hivatalok. Reggel 6 kor indultunk, s visszaérkeztünk 9.30 -ra. Aztán összeszedtem a családot, s mentünk vissza. 11 órakor indultunk, s este 7 óra körül érkeztünk vissza. Tele voltunk élményekkel.

A furi az, hogy bárhol megállunk, s beszélni kell, rögtön angolul kezdenek beszélni hozzám, ami természetesen érthető, de amikor malájul válaszolok vissza, csak nagy sokára veszik észre, hogy az jobban megy mint az angol. Mert az igazság az, hogy az angol szókincsem elég nagy, azonban beszélni kevésbé tudok. Itt meg a malájt hallom egész nap, malájok közt vagyok egész nap, sokkal könnyebb malájul beszélnem. Sokszor elmélázok azon, hogy sosem gondoltam volna, hogy valaha is az életben malájul fogok beszélni, malájul írok sms -t, malájul chat -elek, telefonon malájul csevegek...  hihetetlen, de igaz.

Vásároltunk egy modemet ( broad band ), amivel itthonról is tudunk netezni, mivel eddig ki kellett járjunk egy éterrembe netezni, ahol wifi .t használva netztünk. Sokszor nem tudtunk kimenni vagy a vihar miatt, vagy a gyerekek miatt. Most azonban ilyen gondunk nincsen szerencsére. Bármikor neki tudunk ülni, neten bármit megnézni, s a mi a legfontosab, hogy beszélni az otthoniakkal, veük kapcsolaot tartani. Mostanában elég sokat gondolok haza, ami néha erősebb honvágyat ébreszt bennem, néha kevésbé. Az egy nagyon érdekes dolog azonban ezzel kapcsolatban, hogy amikor mostanában eszembe jut Magyarország, az emlékeim otthonról, csupa jó dolgok jutnak eszembe, a roszak közül csak nagyon ritkán. Amíg otthon voltunk, otthon a sok gond mellett eltörpültek az igazán hasznos és szép dolgok. Itt helycserés támadás van, mindent szebbenek és jobbnak látok, ami othon történt velünk. Természetesen nem a gondokra gondolok, mivel azok egyáltalán nem szépek viszagondolva sem. Itt teljesen más. Azonban elnézve Malajziát, ami nagyon szép ország valóban, de viszont Magyart is egyre szebbnek gondolom és látom. Nekem rengeteg szép táj és város van Magyarban, amit rettenetesen szeretek. Mondhatom, hogy szinte az egész ország gyönyörű, a furcsa az, hogy én ezt otthon is így értékeltem, azonban itt valahogy kap még egy plusz pontot az egész, s innen még szebbnek látom Magyarországot. Hát remélem érthető amit próbálok elmagyarázni. 

Egyre jobban hiányoznak a barátok, hiányzik Budapest, s az emberek. Jó lenne megint Magyar nyelvet hallani az utcán is, nem csak itthon. A nyelvünkre nagyon vigyázunk, nem szeretnék semmit felejteni belőle. Itthon mi egymás közt csak magyarul beszélünk, csak akkor nem, ha kislányommal leülünk arab vagy maláj nyelvet tanulni. Ő is néha kérdezi, hogy mikor megyünk már haza, ettől függetlenül jól érzi magát itt kint. Próbálunk mndent úgy csinálni, hogy itt ha egy mód van rá, semmilyen hiányt ne szenvedjenek a gyerekek. Nagy fiammal kicsit nehezebb a dolog, de igyekszek.

Itt kint nagy fiam rákapott a zenélésre, így most ő is gitározgat. Beiratom egy gitár tanárhoz, akivel együtt tanítok a zenesuliban. Rengetegen ismernek már itt a Lagunában ebből kifolyólag. Úgy érzem szeretnek is, legalábbis nincs rám panasz. Remélem nem is lesz. Igyekszek mindennek megfelelni. A vallásnak, a munkahelynek, a főnökeimnek és az embereknek. Úgy gondolom sikerül is. Azt gondolom beilleszkedtem elég rendesen, bár azért van egy két dolog, amit nehezebben tudok megszokni, de igyekszek.

Tegnap előtt - vissza a szakmához - a nagy főnököm második felesége megkért segítsek neki, mert ki kellene festenem egy bolt helységet, ami teljesen üres, s be kell rendezni 2 napn belül. Hát... kerülgetett az ájulás...  a festés miatt is, meg hát hogy lesz ez? Mert nem a technikával van baj, mert megcsinálom, de nem ismerem az anyagokat!! Nem tudom mit mire lehet kenni, nem tudom milyenek a festékek, nem ismerem a higításukat meg ilyenek. Mondta hozzunk festéket, aztán hajrá. Láttam nincs vissza út, mondtam hajrá, csak előbb nézzük meg mi a hely! Megnéztük....  4,5 m magas....  néztem a mennyezetre mint liba a napba. Azt rögtön láttam, hogy én oda fel biztosan nem megyek, mert nem bírom a magasságot. Végül szerencsére nem is kellett, mert 3 m magyasságban egy le kellett választani, tehát egy vonalat húzni, s csak addig kenni, de színesre. Fél nap alatt kész lett, elég szép lett. Voltak apró lyukak, azokat el gletteltem, aztán kenés. Nagyon tetszett nekik úgy a minőség, mint a gyorsaság. Szerintem is szép lett, aztán attól kezdtem félni, hogy nehogy vérszemet kapjanak, aztán nincs megállás, megint vissza a szakmához. Így is lett. Rögtön odajött a feleség kolléganője, hogy akkor az óvodát kellene kifesteni. Majdnem elájultam. Természetesen fizetni nem fizettek pluszba semmit, bár azt mondta a magyar kollégám, hogy : " Ó ezt neked külön kifizetik, kifizetik azt a pénzt, amit a festőnek fizettek volna, akit nem hívtak ide, mert egy köcsög! " - természetesen nem fizetett senki semmit, de még csak szóba sem került. Na ezek után az lesz szép, ha a munkám mellett kell még ezt csinálni. Mert az hogy az iskolával foglalkozzak, meg ügyeket intézzek, meg közben fessek, az biztos nem fog menni, ráadásul ugyanazért a pénzért. Remélem ezen ők is elgondolkodnak kicsit, bár nem tartom valószínűnek.....  Szóval kicsit szívás volt a hét, de meg vagyok....

A közbiztonságról ejtenék néhány szót....

A magyar kollégámnak egyik reggel ellopták a motor kulcsát, amíg 1 percre beszaladtunk az irodába. Majd az én motoromat tették be olyan helyre az iroda előtt, hogy alig tudtam kiszedni onnan. Tegnap reggelre ellopták az elektromos megszakítókat az irodából, ami kint van az ajtó mellett védtelenül, így nem volt áram. A határon egy középiskolai tanárt fogtak el egy valag kábítószerrel.

Szóval azért nem annyira biztonságos a dolog, mint azt nekünk elsőre bemondták. Azóta sok mindenre rájöttünk magunktól is.

Egyébként a napjaink nyugisak, sok extra dolog nem történik.

 Nagyon kemény napom volt a tegnapi nap. Újra felidőződött bennem a németországi húsüzemben eltöltött rövid időszakom. Megkértek, hogy el tudnék -e menni segíteni a cég csirkeüzemébe, mert lenne ott 1-2 órás munka. Ha 4 -en megyünk 1 órás, ha 2 -en megyünk 2 órás. Mondtam persze, belefér. Délelőtt negyed 11 kor indultunk el, s a kb. 45 perces utat sikerült megtennünk 3 óra alatt. Közben eltévedtünk, nem tudtuk merre kell menni, telefonálgatott a sofőr srác. Én úgy gondoltam, hogy ha 3 -an vagyunk, márpedig 3-an voltunk, másfél óra és kész leszünk. Azt mondták indulás előtt, hogy néhány kiló csirkét kell lemérni, majd zacskóba rakni.....  Hát.... nem így történt. Odaértünk nagy nehezen, amiről azt kell tudni, hogy én reggel ittam egy kávét, s gondolván majd haza ugrok délelőtt enni - amire persze nem került sor ez miatt -, étlen - szomjan neki vágtam. Mondom ebédre visszaérünk ha minden jól megy. Na a helyszínen derült ki, hogy nem 1-2 órás munkáról van szó, hanem kb. 6 -8 óráról, de az nem 4 embernek, hanem 10 -nek. Mikor megláttuk mit kell csinálni, szinte egymásba kapaszkodva zokogtunk, a sofőr srác ő mondta is hogy akkor ő megy, majd jön értünk. Ott maradtunk. 10.000 db csirkét kellett átcsomagolni, egy hűtőházban, ráadásul a fagyott csirkét.....  Na ez volt az a rész, amikor magamban teljesen kiborultam. 2 -en a sráccal este negyed 7 -kor furva hagytuk el az üzemet, mondtam neki, hogy most már hívja a haverját aztán menyjünk innen, mert elég volt. Voltam olyan fáradt, hogy még. Munka közben hívtak a központból, hogy menyjek nyissam ki a termet ( iskola ), mert tanítás lesz. Neki is elmeséltem hol vagyok, de nem értette.... Szóval azt hiszem ezek a kiruccanások nem valami nyerők... Első és talán utolsó is volt. Bitang fáradt és büdös voltam. Ja! A malájok munkatempója hát....  Simán agyműtétet lehet végezni rajtuk. Egyrészt mert azt nem használják, másrészt mert nagyon lassúak. Rettenet bosszantó látni ahogy dolgoznak. Persze nem mind, de ha azt mondom 10 -ből 8 nagyon lassú, azt hiszem jól tükrözi a tempót. Na de ezt is túl éltem.

 Igen melegek a napok mostanában....  Tegnap újabb 80 diáknak volt felvételi vizsga az iskolában. Egyre több gyereket vesznek fel a suliba, úgy néz ki kezd beindulni a dolog. Mivel most 2 hónap szünet van a suliban, így nagy a csönd úgy az iskola körül, mint az irodában, ahol a tanárokkal együtt ülök. Csak a beiratkozás körül van kis felhajtás, mivel írásbeli és szóbeli is van a felvételin, mint otthon. Az írásbeli : Matek, Arab nyelv, Angol nyelv valamint Maláj nyelv szerepel, a szóbeli vizsgán pedig Quran olvasás, az olvasott Quran szöveg megjegyzése és kivülről való olvasása, Jawi írás olvasása van. A Jawi írás a régi eredeti maláj nyelv írása. A mai latin betűs maláj nyelv a Jawi -nak a fonetikus leirata. Sokban hasonlít az arab íráshoz, azonban mégis betű különbségek vannak, mivel a malájban vannak olyan kiejtett betűk, amik az arab nyelvben egyáltalán nincsennek. Például : cs, ny, ng, p. Szóval nincs könnyű dolga a gyekeknek. Az időjárás most nagyon meleg. Gyerekeknek vettünk medencét, kislány mindjárt aznap, hogy felállítottuk, kiment majd a vizes betonon akkorát esett, hogy még. Enyhe agyrázkódása lett. Először nem gondoltuk komolynak, de miután este és éjjel hányt, másnap elvittük a helyi korházba, ahol megröntgenezték, de nem találtak semmi különöset. Így azonnal ki is engedték. Azt mondták, ha alál a röntgen valamit, akkor bent tartják 4 óra megfigyelésre. Szerencsére semmi komoly nem volt. A korházi díj 50 ringgit volt, amibe benne volt a regisztrációs díj, a vizsgálat díja és a gyógyszer, amit ara kapott, ha fájna a feje vagy bármi egyéb, akkor vegyen be belőle. Szerencsére semmi nincs már vele. Ez a korház dolog szombaton volt. A nővérek nagyon kedvesek voltak, s rögtön előre vettek minket. Azaz feleségeméket, mivel én dolgoztam, a magyar kollégám segítségével jutottak el orvoshoz. A kis fiúnk egy tünemény! Már kapaszkodva jár - kel a lakásban. Sokat bírkózok vele. Édes! Nagyon élvezi ő is a medencés pancsolást. Ma délután visszük nagy fiammal a vízumhoz szükséges papírokat át Aman Jaya -ba, ahol remélhetőleg intézik majd a papírokat.

 Jelen pillanatban szüneteltetjük a munkát, mivel elkezdődött a Hadzs. Most volt az állat levágása, amit én személy szerint nem bírok, így ezen az eseményen nem vettem részt. Egyszer már voltam ilyenen még otthon, amikor is egy hatalmas borjút vágtak. A részleteket kegyeleti okokból nem részletezem. Végignéztem a haláltusáját, aztán kb. 5 óra múlva felszolgálták. Hát.....   Mindent éreztem akkor, de éhséget azt nem. Inkább olyan fajta rosszullét volt rajtam, mikor odarakták elém, hogy azt sem megfogalmazni, sem leírni nem tudom. Szóval nem volt sem szép élmény, sem finom kaja....

Itt most ugyanez volt a szitu, de messze elmaradtam. Holnap is még itthon vagyok szabadságon. Azonban szombaton mennem kell, amikor is abszolút nincs mit tenni az irodában. Na de túl élem valahogy azt a napot is. Szóval így telnek a napok. Aktív pihenéssel. 

Hétfőre elkészítjük a gyerekek papírjait a vízum kérelemhez és beadjuk. Aztán marad a jóleső várakozás, hogy mikor lesz belőle valami. 7 hónapja várjuk a megoldást, amire azt ígérték segítenek majd mindenben, legkésőbb 4 hónapon belül meg lesznek a vízumok. Azért tudjuk most intézni, mert végre kiderült ki intézi, valamint a nyelvvel most kerültünk olyan szintre, hogy magunk is eltudjuk intézni. 

Az érdekes, hogy a Malájok egymást sem értik meg elsőre, néha még másodikra sem. Minket kb. ötödjére. Sokszor elbeszélnek egymás mellett, nagyon furcsa. Kicsit olyan, mint a Thrumann Show, csak itt szerencsére a napok nem ismétlődnek. Furcsa egy helyzet az biztos.

Szóval így alakulnak a dolgaink manapság. Ezeken kívül semmi extra nem történik....

Folyt. köv. 

Kedves mindenki.....

Szeretném megosztani azt az óriási élményt, ami a mai napon ért....

Penangben jártam az iskolával, az alsós diákokkal és néhány tanárral voltunk. Amit ezen a napon éreztem, azt nem sokszor, leginkább csak egyszer éltem át életemben, amire emlékszek is.  Ma a tengerparton töltöttünk időt, ahol húst sütögettünk, sétálgattunk, kicsit fürödtünk is. Hú ......  hát azt gondolom, a Maláj tengerpartot nem sokan látták magyarok, akik látták is, valószínűleg az igen gazda emberek lehetnek, akik megtudnak fizetni egy ilyen nyaralást. A hely ahol Penang -ben ma voltunk, egy 3. Osztályú vagy rangú tengerpart. Azt tudni kell, nem láttam tengert sosem életemben csak amikor itt kivittek, de az is inkább a folyó torkolat volt, mint nyílt tenger. Na most elmondhatom, hogy voltam a tengeren. Ez valami gyönyörű volt. Az idő nagyon – nagyon szép volt, verőfényes napsütés. Annyia furcsa is volt, mivel ma november közepe van majdhogynem. Ugyanolan idő van, mint „nyáron” volt, azaz eddig. Tudom, hogy eztrópus, állandó meleg, de sosem éltem meg. Amiket gyerek koromban az iskolában tanultam földrajz órán az éghajlatokról,  azt persze értettem, de hogy valaha is átélem, sosem gondoltam volna. November közepén a Maláj tengerparton 35 fok melegben sétálgatok. Utoljára s talán először az életemben akkor éltem át ilyet, mikor 2 éve Gyurka barátommal egy csütörtöki őszi napon el kellett mennünk Süttőre, ahova egy barátomnak mentünk kőért a házához, ivel akkor azon a házon dolgoztam mint festő, s próbáltam segíteni neki minden egyébben is. Oda adta Ford Mondeóját, hogy hozzunk el köveket a gyárból, amiket megrendelt onnan. Gyurka barátommal bepattantunk délelőtt 9kor az autóba, s indultunk is. Megtaláltuk a gyárat, mondták kicsit várni kell, így elmentünk kocsikázni a környéken. Hát az is valami csoda szép volt. Egy szép őszi nap volt, megálltunk egy pihenő parknál, ahol is egykis patak csordogált, gyönyörű szép hely volt. Az út egy erdőn át vezetett, ahol ez a park zerű hely egy tisztás volt, ahol mi is megálltunk. Akkor ahogy kiszálltunk az autóból, s azon gondolkodtunk, miután mindkettőnket elkapott az a boldog érzés, hogy valami ilyen lehet az a fajta igaziszabadság, amit azok érezhetnek, akiknek töménymennyiségű pénze van, hogy reggel felkel, s azt mondja ma keresek valami szép helyet, ahol jól érzem magam. Beül a kocsiba, keres egy ilyen helyet, ott kiszáll, s át él egy fantasztikus érzést, hogy ezt is megteheti.  Azt gondolom mi is átéltük. S nem azért, mert mi is így voltunk vele, hiszen mi sosem voltunk gazdagok. Én legalábbis sosem. Volt időszak, mikor volt bőven, de akkor sosem éltem át ezt az érzést. Volt hogy kerestem annyit, bármikor bárhová elmehettem belőle, természetesen belföldön, de bárhová, azonban akkoriban nem kerített hatalmába ez az érzés. Külföldben akkor sosem gondolkodtam, hogy el kellene mennem. Valahogy mindig ragaszkodtam  Magyarországhoz. Főleg miután megjáratták Németországot velem, ami egyenesen olyan volt, mintha a pokolban lettem volna....  Szóval ott Süttőn úgy éreztem ez a mennyország. Gyurka barátom is ( Ő a Baumax –os kollégám volt ) Nem történt semmi különös ott, csak megálltunk, kiszálltunk, úgy éreztük az egész világ a mienk, s a környezet volt az, ami előhozta bennünk a boldogság érzést, nem a pénz.... Most újra ez volt, csak még durvábban. Eljuthattam olyan helyre, ahová csak a kőgazdag emberek juthatnak el. Sajnos feleségem és a kicsi nem jöttek, amit először még sajnáltam, azonban miután a buszt megállították a rendőrök s valami papír hiányában nem engedték tovább, álltunk 2 órát, míg megjött egy másik busz értünk, átpakoltunk mindent abba, s azzal indultunk tovább. Az kicsit furi volt, senki nem volt ideges, senki nem zsörtölődött, senki nem anyázott, köpködött. Mindenki várt. A tanárok végtelen rendes emberek. Sokszor csodálom őket ( nem mindet persze ). Próbálták a lehető legjobbat kihozni az ügyből, amit lehet. Próbáltak beszélni a rendőrökkel, hogy hát gyerekek, meg ilyenek, de itt a rendőrök sem olyanok, mint otthon. Itt nincs korrupció az út szélén. Ő is a munkáját végzi, amiért fizetést kap. A lényeg, 2 óra várakozás után átszálltunk a másikba, aztán indultunk tovább. Már az oda út is ahogy átértünk Penang -be gyönyörű volt. Pulau Penan –be mentünk, ami egy sziget itt Malajziában. Ahogy a hídon mentünk át, olyan volt mintha New York -ba mennénk. Nem jártam ott sosem, de a filmekből ismerem a helyet J.  Felhőkarcolók tömkelege.....   Átmentünk a tenger feletti hídon, ami a világ talán 3. vagy 4. leghosszabb hídja. Átértünk, s ott már a városban  kezdett a hatalmába keríteni az érzés, hogy ez egy nagyon – nagyon szép, kellemes hely... Odaértünk, leszálltunk a buszról, Kicsit macerás volt mindent lehordani a partra, de megoldottuk. Velem volt a nagy fiam, s a kislányom.  A feleségemmel óránként telefonon beszéltem, mi van itthon. Szóval kipakoltunk, s elrendezgettük a cuccokat, köveket gyűjtöttünk tűzrakó helynek, aztán tenger. Lesétáltunk gyerekkel a vízig, ami kb. 30 m –re volt. Néztük a Jet ski –seket, azokat akiket motorcsónakkal húztak s ők ejtőernyővel voltak odakötve ( ilyet csak filmen láttam ), a Quadosokat, a napozó és sétáló embereket. S főleg ott volt előttünk a tenger, s a hullámok, amik hófehér habbal halk morajjal nyaldosták a homokos partot. Mikor oda úgy kiálltunk, akkor az valami csoda volt. Ott álltam a 2 gyerekemmel, s belül átadtam magam a természetnek. Én világ életemben hívő ember voltam, amit ugyanúgy nem értek mint a zenélést, az is egyedüli vagyok a családban akit elkapott a gépszíj ez ügyben. Ahogy ott álltunk a bokáig érő tengervízben, hát arra nincs is szó. Allah csodálata teljes mértékben áthatott. Egyrészt mert megadta nekem ezt az élményt, másrészt a földgolyó csodálatos világát. Soha életemben nem gondoltam volna hogy egyszer valaha is ezt átélem, megélem, megtörténik velem. Nekem pénzem mindig is kevesebb volt, mint Allah -ban való hitem, hogy van s hogy nélküle nem válnak valóra az álmaim! Annyira jó érzés átélni, hogy a gyerekeimnek megadhatom ezt az élményt, amit ma ők is átélhettek. S ez nem rajtam múlt, azaz nem azon, hogy apa olyan gazdag, hogy megtehettük hogy elmentünk a tengerre, ráadásul a Malájra. Allah az aki segített ebben.  Szóval  kicsodálkoztuk magunkat a tájban, majd ettünk, mert kisültek a húsok, kicsit segítettem én is a sütésben. Evés után gyerekekkel elmentünk sétálni a parton. Hú na az volt még egy nagyon felemelő érzés. Rengeteg fehér emberrel találkoztunk, de voltak ott Afrikaiak is. A tenger gyönyörű volt.....  Ezt igazából inkább látni kell, mint leírni... Aki látta, az tudja miről beszélek. A napunk ott telt el, sétával, a kislány lovagolt is, mert jött oda 3 lovas, s némi pénz ellenében a tengerparton lehetett lovagolni. Mivel ő amúgy is meg van menve a lovaktól, neki igazán az élményt az jelentette. Majd a déli és délutáni imát összevonva délután fél 5 –kor a parton imádkoztuk. Előtte a tengerben csináltunk wodoo -t ( rituális mosagodást ). A nagy fiam meg is fürdött rögtön a tengerben. Beálltunk sípcsontig a vízbe, s ahogy lehajoltam hogy vizet vegyek a kezembe, tokától – bokáig végig csapott rajtam a hullám, ami nem volt kicsi. A fiam nagyon röhögött, csak a víz visszafelé magával sodorta, így meg is mártózott rendesen, ami azt jelenti, ruhástól meghempergett a vízben. Egyébként a víz egyáltalán nem volt hideg. Azonban olyan sós volt, hogy az rettenet. Nagynehezen megmosakodtunk, majd imádkoztunk. Utána megint séta következett. Akkor azt gondoltam, ezt überelni már nem nagyon lehet. Este fél 7 kor megjött a busz értünk, bepakoltunk, s indultunk vissza. 7 kor megálltunk egy tengerparti mecsetnél, ami úgy nézett ki, hogy a nyílt víz felé építették, konkrétan be a vízbe, tehát cölöpökön állt. A nap lemenőben volt, na és az a látvány ami ott elém tárult.......  Ahogy a mecsetből ami egy gyönyörű mecset volt, kinéztünk a nyílt vízre.....  A mecsetben fehér volt az összhatás, kint pedig minden kék volt. A betyár mindenit......  Imádkoztuk a naplementi imát, majd kicsit még bámészkodtunk, a kivilágított város látványa is lenyűgöző volt....  Majd hazajöttünk, s olyan élménnyel érkeztem meg a szívemben, hogy azt megint csak képtelenség leírni. Itthon várt minket feleségem és kisfiam, aki addigra már elaludt. Este 9 órára értünk haza.  Mindenképpen szeretnék ide családostúl visszamenni. Szóval ez történt ma...........

Ha ezek után haza kell mennünk, azt sem bánom. Ilyen élmények után......

 Mostanában a zenében egyre több elismerést kapok, gyűlnek a tanítványok egyre – másra. Sokan jönnek újak, a régiek rendesen járnak..... A napokban a Faami indonéz kollégámmal próbálni mentünk, s ott volt a studióban egy kínai gitáros srác, aki gitár tanár . Faami gondolta először, hogy oda járna hozzá inkább, mert a jelenlegivel nincs megelégedve. Aztán meggondolta magát, nem tudom miért... A srác bejött velünk a feljátszó helységbe, s mutogatott a kollégámnak ezt – azt. Vártam a végét, hogy elkezdhessük végre Faamival a zenélést. Majd oda szólt a srác, hogy akkor nézzük dobbal együtt. Gitározott valamit, amiről fogalmam nem volt sok mi az, én meg ütöttem rá neki valamit.....  Az arcára hamar kiült a gyönyör.....  Játszottunk együtt kb. Fél órát. Meg kell mondjam, nagyon jó gitáros volt. A technikája nagyon jó...  Igazi rock gitáros. A gitárja is nagyon jó volt. A végén nem győzte mondogatni hogy nagyon jó dobos vagyok, meg hogy hú ez milyen jó volt, meg ilyenek. Azért annyira nem vagyok király pedig. Itt mindenki hanyatt van esve, de nem igazán tudom miért. Egyébként nagyon jól esik, de azért próbálom a helyén kezelni továbbra is a dolgot. Azt gondolom, itt nem értenek a zenéhez... Ami persze nem igaz, mert vannak itt igazán jó zenészek is, akik biztos értenek hozzá, s ők is azt mondják jó vagyok.....  Azért hogy van rutinom azt oké, én is tudom, de azért vannak nálam 100 –szor jobbak is. Úgy látszik itt ritkább mint otthon.  A lényeg hogy egyre biztosabban érzem hogy nem vagyok hülye a zenéhez.....

Lehet az eddigi bejegyzéseimből ki sem derült, de ígértek nekünk a kiutazásunkkor bútorokat, amikre mostanáig vártunk. A lakásunk tök üres volt mikor beköltöztünk, kaptunk némi pénzt, hogy amennyire lehet tegyük lakhatóvá....  Na hát abból a konyhát tudtuk úgy ahogy felszerelni, hogy legalább főzni tudjunk. Bútorra nem futotta belőle. Mondták nem gond, mert a cég ad bútorokat. Na a cégtől 8 hónapon át vártuk, amikor 6 hónap után megkérdeztem, hogy mégis mikor? Akkor azt mondták, várni kell, nem történik semmi azonnal....  Hát ha éppen akkor elkapom a fonalat, még jót röhögni is tudtam volna, de így.... Nem voltam abban a hangulatomban. Na a lényeg, mostanra sikerült annyit intéznem, hogy kaptunk egy igen kevés pénzt, hogy vegyünk használt bútort magunknak. Itt a használt szó, az agyonhasznált magyar szó jelentésével megegyező kifejezés. Így azt mindjárt nem is akartunk, mikor megláttuk. Újságban láttuk, egy bútor üzletben leértékelés van. Rászaladtunk, megvettük....  Nem valami szuper, azonban olcsó....  No meg ÚJ, ami nem elhanyagolható. Meghozták a bútort péntek este 9 órakor. Tegnap nekiláttam a kislánynak szánt iskolaasztalt és szekrényt ami egyben van összeszerelni. Volt vele bajom, de összeraktam. Szerintem jól sikerült, majd kiderül, ha még néhány hónap múlva is állni fog, akkor biztos jó lett. A munkám a cégnél egyre több, a fizetésem nem növekszik semmit. 1 biztos, hogy éhezni nem éhezünk, mint otthon, itt azonban van ezer más gond is....  Vízumunk például továbbra sincs, a gyerekekét állítólag intézik, amiben nem bízok egyáltalán, mert szó nem esik róla. A jövőhéten utánajárunk, megkérdezzük legalábbis az illetékes elvtársat, mi a menet??? 

A napokban az indiaiaknak volt valami igen szép vallási vagy etnikai ünnepük, ami jól sikerült itt az utcában is. Hajnal 5:45 kor olyan puskaropogásra ugrottam fel álmomból, azt sem tudtam hol vagyok, - jó katona létemre, mivel megtanítottak rá - megerősítettem a bejárat védelmét, éppen csak a motoros bukósisakomat nem húztam a fejemre várva a bevetést, ami azt gondoltam hamarosan indul. Ez a jelenet azért volt furcsa látvány, ha látta volna bárki is kivülről, mert a többiek közben aludtak, a feleségem csak felnézett a vége felé, s megkérdezte mi volt ez? A gyerekek szinte észre sem vették, a kislány fentről csöndben lejött, kérdezte mi van? Egyedül bennem buzgott a hazafiság, védve a család és a magyar bázis védelmét. Már a magyar zászló megvarrása és kitűzése lobogott a szemem előtt: " mihamarabb kitűzni ". Flattly -t megszégyenítő módon jártam ír táncot a nappali közepén, nehogy lábon lőjenek....  Majd ezek után bár csak magamban ( eleinte ) elszídtam az összes felmenőjét, rokonát stb. Igazi háborús övezetté nyílvánítottam a házunkat. Amikor a puskaropogás megszünt, halált megvető bátorsággal ugrottam ki a kapuhoz, megnézve ahogy az ellenség megadja magát meglátva engem, s az arcomra írt bosszút, haragot stb. De az utca üres volt, egyedül én ugráltam a kapunknál, az egész utcában csak én voltam teljes készenlétben. A kapuban kisgyatyában ugráltam, ami nem lehetett egy felemelő látvány. Még jó hogy a szomszéd gyerekek sem jöttek ki. Szóval így telnek a napok és éjszakák itt nálunk.....

Most per pillanat nem is tudom eldönteni, mi lenne a legjobb. Ha mégis haza kellene mennünk, hát azt sem bánnám, bár nem ezért jöttünk ki... Próbálunk túlélni mindent. Még a fent említett támadások sem tántoríthatnak el bennünket az itt léttől. Csak egyetlen dolog, mégpedig a kiutasítás, ami lehet hamarosan meglesz, ha nem intéződik a vízumunk...

Tegnap felvételi vizsga volt az iskolánkban, ami azt jelenti, jöttek kb. 200 -n jelentkezők. Amit nem tudok, hova fognak ennyi gyereket tenni, mert a jelenlegi iskolánk kapacitását kb. ötszörösen meghaladja a januári iskolakezdés. A szállásokról nem is beszélve, mert az hogy lesz?? A malájok roppant könnyelműek minden szempontból. Szervezőkészségük nem áll a helyzet magaslatán. De ezt lehet hogy már említettem korábban. Szerveztek például vasárnapra gyárlátogatást, holott zárva volt a gyár vasárnap.....   hát így....

Hamarosan újra írok...

 Hihetetlen de igaz!!  Tegnap előtt, tegnap és ma rettenet időjárás volt. Rendesen hideg volt, ami azt jelenti, rettenet hűvös volt, 2 napig folyamatosan esett az eső. Majd lefagytam a motorról. Azt nem mondom hogy jól esett, de jó érzés volt. Kicsit átélhettem az őszt. ( itt a trópuson )   Azért ez jelent valamit.....   Jön a tél  :)    Érzem is a változást. 2 napja szédülök, kiver a víz időnként, meg olyan furcsán érzem magam. Remélem hogy ez csak az időváltozástól van. Bízok benne.....

Szóval azért itt is beesett a hideg. Azonban ma délután kb. 15 percre kisütött a nap, abban a pillanatban 75 fok lett.

Ja! Időközben újra telepítettük nagy fiammal a számítógépünket, ami bár nem volt egyszerű, de megoldottuk. Bár lehet ezt már írtam.....  ( nem olvasom vissza amiket beírok, ezért néha hülyén jön ki a dolog! )

  Tegnap kaptuk a hírt fax -on, hogy az irodánkat át kell költöztetni egy másik helyre. A legszebb az egészben az, hogy a főnökasszonyom engem bízott meg a megszervezésével. Kaptam 3 napot, hogy elintézzem. Na már most azért igen csak akadnak nyelvi korlátok, így azért elég nehéz. Így aztán végül is a tanárok kezükbe vették a dolgot, s intézkedtek. Én meg lapítok, ha a főnökasszony rákérdez, akkor jól állunk. 

 Helyzetünk ugyanaz mint volt. Ugyanúgy mint eddig is, ígéretet mindig mindenre kapunk, azonban mondhatom, hogy semmi vagy nem úgy teljesül, ahogy azt mondják.... Kicsit kezdek ezekkel eltelítődni, mivel az itt létünk penge élen táncol. Januárig van tartózkodási vízumunk, s utána nem tudjuk mi lesz. A gyerekek vízuma sem készül olyan tempóban, ahogyan azt szeretném. Illetve ahogyan jó lenne...  De már mindegy is. Majd alakul valami, ha meg nem alakulna semmi, akkor találnunk kell valami megoldást. Hogy ez mi lesz még nem tudom, de az idő fogy, peregnek a napok... Igyekszek mindent elintézni amit csak tudok, de ez elég halvány. 

Kaptunk bútorra pénzt, ez az emelkedő tendencia... azonban ma elmentünk megnézni mit kapunk annyiért...  hát... majdnem sírva fakadtam. De azért nem adjuk fel, legfeljebb kevesebb bútorunk lesz, az sem gond. Csak hát nem ezt ígérték....  És ezt nem is tudom megszokni.

Na de majd csak lesz valami előbb - utóbb....  ( várunk )

 Hát....  Újra tudok írni, mivel újra van gép....  Újra kellett telepíteni az egész gépet, mert összeomlott a windows xp. Most Vista van fent, nagyon szép és jó. Már régóta terveztük fiammal, hogy megcsináljuk, ma winchester szektor hibás volt, így azt lecseréltük egy 320 Gb -osra. A RAM memoriát meg 1 GB -ról 2 GB -ra. Mind ez itt Malajziában forintban kifejezve : 16.300 ,- forintba került. Azt gondolom az árak nagyon barátságosak akár ezt nézem, akár bármi mást. Összehasonlítva az árakat teljesen más mint otthon. Ami persze természetes, de azt gondolom, nagyon nagyok a különbségek. Otthon ez a 2 alkatrész nem jött volna ki ennyiből. Na jó... a lényeg itt vagyok újra, s tudom folytatni a viszontagságainkat. Most itthon írom, aztán internet közelben felteszem a blogomba. Ez annyiból érdekes, hogy most fogalmam sincs, mi volt az utolsó bejegyzésem. Itthon csak akkor, annyi ideig van netünk, amikor az egyik szomszédunk, akit nem tudunk kicsoda felmegy a netre, s mivel nincs lekódolva, így wifi -n keresztül tudunk felcsatlakozni rá. A gyerekek vízumát próbálom elintézni, már azt tudjuk, hogy ki csinálja a papírt, mert eddig ezt sem tudtuk. Egy fantom embert keresztünk, mivel csak azt tudtuk, valaki intézi....  hmmm...  Ahogy elnézem az elmúlt 7 hónapot, senki nem intézett semmit.... Na majd most talán. Azt gondolom, a főnök asszonyommal is sikerül egy "jó" kapcsolatot kialakítani, ami bár kifejezetten munkakapcsolati, tehát magánéletről nem esik szó, de az szerintem teljesen jó. A munkámmal és velem is meg van elégedve talán... Legalábbis bízok benne. Próbálok megfelelni teljes mértékben. Próbálok mindent megtenni ennek érdekében. A munkámra és rám nincs panasz, de aztán ki tudja. Furcsán működik itt minden. Egész mások az emberek, s minél többet vagyunk itt kint, minél több embert ismerünk meg, legalábbis én, annál furibb dolgok jönnek elő, egyre furibb érzésem van velük kapcsolatban. Ez természetesen nem mindenkire igaz, de a nagy többségükre igen. Amit én észrevettem idekint, hogy a Kínaiak sokkal közvetlenebbek, mint a Malájok. Ez abból is kiderül, hogy kínaiakkal nem gond egy beszélgetés. Azonban a malájokkal elég nehézkes sajnos. A velük való beszélgetés nagyon le van korlátozódva, s nem feltétlenül a nyelv miatt. Van aki tud közöttük angolul, de egy részt igen kevés, ráadásul az sem tökéletes. Ami nem gond, mivel az én angol tudásom is igen hiányos. Na de így nehezen is tudok kommunikálni, mivel alig értjük egymást. Így aztán félig maláj félig angol nyelven beszélgetünk. A korlátokat úgy értem, hogy nekik az a legfontosabb, hogy először is mennyit keresek, magyarországon mennyi muszlim él, vannak -e mecsetek.... Ez mondom mégegyszer, nem teljesen igaz mindenkire nézve, de általában. A munkahelyemen leginkább a tanárnőkkel értem meg magam, velük többet beszélgetek, mint a férfiakkal. Valahogy nem találom a közös hangot. Velük csak a legszükségesebbeket beszélem meg. Ők is ritkán erőltetik meg magukat. A nők sokkal közvetlenebbek. 2 tanárnő van, akikkel beszélgetni szoktam, közülük is inkább csak az egyikkel. Őt úgy hívják Cikgu Mawarliza. Mawar rózsát jelent, Liza meg Lizát. Nagyon - nagyon aranyos és kedves. Nagyon sokat segít a nyelvben és a munkámban is. A másik tanárnő Ustazah Husna. Mawarliza matek - fizika szakos tanár, Husna pedig arab nyelv szakos tanár. Velük szoktam beszélgetni de főleg..... A kínaiakkal kapcsolatban pedig semmilyen korlátot nem érzek.... Velük bármiről tudok beszélgetni. Őket nem érdekli mennyit keresek többek közt. A bolt ahol vásárolni szoktunk, az kínai bolt, a motor szerelő is kínai. Na a különbség közöttük igen nagy.....  A múltkor elvittem a Maláj motorszerelőhöz a motort, mivel km órát szerettem volna cserélni. Odavittem, mondtam mi a gondom. Mondta hagyjam ott, holnapra kész lesz. Ez maláj szerelő volt, ráadásul HPA -s, azaz céges. Másnap mentem A motorért, elhoztam, majd visszavittem, mert nem volt indexem, aztán visszavittem, mert kiégett a lámpa. Ezek persze plusz pénzekbe is kerültek. Na ezek után amikor gondom lett ( deffekt ), a 80 m -rel odébb lévő kínai srácokhoz vittem. Rögtön nekiugrottak, megcsinálták, tisztességesen. Majd vittük máskor is, minden alkalommal szó nélkül és azonnal megcsinálják bármi baja legyen. Nem dolgoznak drágán, sőt volt hogy visszavittem, mert valami kisebb hibája volt, nem kértek pénzt érte. Rohadt rendesek. A studió ahová zenélni járok és tanítani, kínai. A tulaj legalábbis. A pali nagyon szétszórt, de ugyanakkor végtelen rendes. Na de ha már zene.....  Egy Indonéz kollégámmal zenélek együtt, ami azt jelenti, hogy 2 - 3 hetente egy órára összejövünk, s zenélünk egy jót. Ő gitározik és énekel, én dobolok. Most legutóbb bejött egy másik zenekar is, akik közül a basszusgitáros beszállt hozzánk. Hát....  A Malájok zenélni sem tudnak. Valahogy annyira nincs érzékük hozzá. Akiket tanítok is, ritka suták. A kínaiakkal kevesebb a gond akkor is. Az indiaiak meg ......  jujj...... Azokról inkább nem szólok semmit. S megjegyzem nem azért mert rasszista lennék, mert akkor ki sem jöttem volna, a másik pedig hogy vallásilag sem megengedett. Konkrétan az indiaiak a cigányok. Itt ugyan olyanok, mint otthon. Viselkedésben is. A facebook -ra fel is tette a srác, amit a múltkor felvettünk a studióba video -t. A srác énekel is, baromi jó hangja van. A zene megszállotja. Az érdekes az, hogy itt a tudásomtól mindenki el van ájulva. Ebből is látszik, hogy igen ritka itt a dobos is, mivel engem itt az öreg profinak tartanak, kis híján leborulnak előttem, ami nekem egy részt nagyon furcsa, más részt meg én abszolut nem vagyok profi. Ha az lennék, valószínűleg abból élnék, ami mondjuk még eljöhet ha a beígért zenekar összejön itt kint. De hát én egy amatőr dobos vagyok. Szerintem Kedahban az egyetlen ilyen dobos vagyok. Sokan hallottak már viszonylag, s nagyon oda vannak. Mondjuk inkább így legyen. Én csak egyszerűen nagyon - nagyon szeretem a zenét és a zenélést. Ugyanolyan örömöt okoz, mint 7 évesen....  Ugyanazzal az érzéssel ülök a dob mögé, pedig közel 40 vagyok. Ez biztos jelent valamit. Szóval zenélek és tanítok is. Ez mellett egy otthoni ismerősömet arabul tanítom, egyenlőre a betűket. Első körben az ABC -t. Írni olvasni tanítom, aztán a beszédet. A kiejtéssel vannak gondok, de nem lesz örökké. Nagyon ügyes, meg szorgalmas. Közben én is járok egy Jordán tanárnőhöz és az öccséhez arabot tanulni, mivel azért legyünk belátók, van mit fejlődni ebben ( is ). Főleg a nyelvtan miatt fontos ez, mert ahhoz tök süket vagyok, azonban tisztul a kép. Az arab nyelv 2 okból is fontos. Az egyik, hogy vallásilag mindenképpen nem csak hogy fontos, de kötelező is. Ami azért nem okoz gondot s nem érzem kényszernek, mivel nagyon szeretem is és érdekel is. A másik, hogy nagyon sok külföldi muszlimmal ez a közös nyelvünk, tehát ezen tudunk beszélgetni. Nagyon szeretnék főleg arab anya nyelvűekkel vallásról beszélgetni, ami a nyelv nélkül nehézkes. Közben a családnak is próbálok az arabban segíteni. A nagy fiammal már kisebb korában is foglalkoztam az arabbal, így neki lényegesen egyszerűbb. A feleségemnek már kicsit nehezebb, mivel egy részt teljesen új, a másik hogy a nyelv érzék elengedhetetlen ehhez a nyelvhez, ami neki kevésbé van meg, de próbálja több - kevesebb sikerrel. A kislány is tanulja a suliban is, de elég sokmindent kell tanulnia, többek közt a maláj nyelvet, ami eléggé leterheli. Tanul a suliban : arab nyelvet, angol nyelvet, matekot. Mindezt malájul, tehát az angolt és az arabot is maláj nyelvről tanítják, ami azért nem egyszerű. Így itthon vele főleg matekozunk. Tofika ( Kristóf ) remélhetőleg már alapból beszélni fogja a nyelveket, mivel ő még csak most kezd lassan beszélni. Oviban megtudja majd tanulni. A malájt mindenképpen. Az érdekes az egyébként, hogy muszlimország, de az arab nyelvvel nincsennek elengedve túlzottan. Nem sokan beszélik.... Na de mindegy is. Szóval ezek történnek és eképpen....   

Úgy néz ki a gyerekek vízuma sínre kerül. Azért fonos ez, mert akkor a mienk is... nem kell utazgatni családostul.

Mikor Alor Setar -ban voltunk, menet közben úgy felszakadt a körmöm, hogy elöntötte a vér a lábam teljes mértékben. Nagyon csúny volt, de sikerült lemosnom. A vízumomra a nevemet kicsit elírták, mint hogy a rendes becsületes nevem : Szabó Zsolt. Erre ők : Szabó Zsoli.

Azt kell tudni, hogy van a polgári nevem, valamint a felvett iszlám nevem, ami semmilyen hivatalos papíron nem szerepel, azonban itt kint is azt használom, mivel azt ők is kitudják mondani, mert ilyet hogy Zsolt nem is érdemes megpróbálni sem. Onnan tudom, hogy megpróbáltam. Szóval a nevemmel további gondok akadtak a kiírásánál :

Ma megkaptam a fizetésemet, a papírra a következő nevet írták a teljes nevem helyett : Abdullah Zlott.   ( Rendes teljes nevem itt kint : Szabó Zsolt Abdullah )   Vakaki nem tudta lemásolni a papírokról, pedig nem kevés papíron szerepel a nevem....

Hát ilyenek is történnek.

Hát nem volt egyszerű a dolog, de megoldódott a vízum kérdésem. Most együtt jár majd le a többiekével, azaz januárban. Aztán a hogyan továbbot meglátjuk majd még. MOst nyugi van. Én dolgozok, gyerekek suliba, feleségem otthon a picivel. Sokat beszélgetünk a hogyan továbbról, mert ehhez a cirkuszhoz nincs nagy kedvünk 3 havonta. Bízunk a cégben hogy segít a rendes vízumot elintézni. Na de ne szaladjunk előre. Majd meglátjuk mi lesz. Egyenlőre minden megy a régi kerék vágásban, de mégsem olyan már minden, mint volt. Sok minden változott, első sorban bennünk. Fél éve élünk kint, bár a körülményeink valamelyest jobbak mint otthon, azonban itt van ezer más problémánk, amikre számítottunk, azonban van rengeteg olyan, ami mint derült égből a villámcsapás. Szóval kicsit oda vagyunk, de igyekszünk túl élni. Sokat beszélgetünk a családdal mindenféléről. Egyikőnket sem hagyja nyugodni, a hogyan lesz tovább kérdése, de bízunk Istenben ( Allah ), hogy segít nekünk ebben is. Lassan a vallásunkon kívül nem marad másunk, mert a világi élettel való kapcsolatunk egyre korlátoltabb, azonban ezt is élnünk kell, nem adhatjuk fel sosem, mindig küzdenünk  kell. Az én célom, a gyerekeim jövője. Szeretném ha olyan jövőképük lenne, ami elképzelhető és főleg élhető. Szeretném ha nem úgy élnék le az életüket, ahogy én élem. Az enyém eléggé zaklatott, meg pörgős, néha túlzottan is. Szeretnék nekik egy jóval nyugisabb életet, semmi más célom nincs jelen pillanatban az életben. Azt gondolom, ami nekem nem jó, ahol én nem érzem jól magam, az nekik sem jó. Lehet nem így van, de én ezt gondolom. Na de nem szeretnék keserű hangulatú bejegyzést írni, azonban ez is az én életem, rólam szól. Alapjában véve vidám beállítottságú vagyok, azonban nekem is mint mindenkinek vannak ilyen napjaim is, még ha ritkán fordul is elő. Meg azt gondolom jelen helyzetemben ezt nem is viccelhetem el, meg nem is szeretném, mert sokkal komolyabbnak gondolom jelen problémánkat, mint egyszerű viccet. Azonban ettől függetlenül nem vagyok megtörve, nem sírdogálok a sarokban, hogy atya világ mi lesz? Egyszerűen csak probálom megoldani a helyzetet vagy így vagy úgy. Vannak terveim hogyan lehetne ezen túl lépni meg túl lenni. Na de mint tudjuk, ember tervez ....  Szóval a lényeg hogy most megint minden a régi, én dolgozok, s elvagyok. Rohanok és intézem a dolgaimat. Most ez a legfontosabb, valamint az, hogy a két kicsi ne vegye le, milyen nehéz most a helyzet. A nagy fiammal már egyszerűbb a helyzet.  Most egyetlen mottóm van :  SOHA FEL NEM ADNI !!!

Hát...  ez sem ment simán. Kaptam egy 1 hetes vízumot, amivel be kell menjek Alor Setar -ba reportra, hogy tulajdonképpen fél éve mit is csinálok én itt? Így most a cégnek is fel van adva a lecke, hogy elintézzük ezt a dolgot. Állítólag nem lesz gond ez sem... Ha mégis, akkor jövőhét végén már otthon folytatom a blog írást... Remélem nem így lesz, de hát nem tudom. Igyekszek mindent megtenni, hogy ne így legyen. In shaa Allah nem lesz gond, sikerül áthidalni ezt a problémát is. Mostanában nem nagyon mennek simán a dolgaink. Sajnos. De nem baj, minden egyes leküzdött problémával egyre erősebbek leszünk...  ( mondjuk én annyira nem érzem, de biztos hogy így van :))  Szóval most újabb akadály, amit meg kell ugrani. Gyerekek ebből az egészből már a kicsik nem értenek semmit, így ők jól veszik ezeket. Ilyenkor gondolok vissza a gyermekkoromra, hogy mi mindent nem tudtam vagy nem értettem, ami anyumnak gondot és problémát okozott. Nagyon szeretem a családomat!! Meg fogok mindent tenni a gyermekeim jövőjéért!!

MOst igazán nem is tudok többet írni, mert máson pörög az agyam, de amint túl leszünk ezen az egészen, s végre megoldódik a vízum kérdése, azonnal írok... Ha valami különleges történik, akkor is beírom ide... In syaa Allah...

Aki nem értené :  In shaa Allah = ًٌٍُُِّّّّّّّْHa Isten is úgy akarja....